Balaton Károly, Tari Ernő (szerk.)

Stratégiai és üzleti tervezés

Stratégia, tervezés, módszerek


A külső és belső tényezők együttes elemzése: SWOT-analízis

Az előző alfejezetekben bemutattuk, hogy milyen tényezőket kell elemezni a szervezet környezetében, valamint a belső adottságok körében ahhoz, hogy megalapozott információk álljanak rendelkezésre a stratégia kialakításához. A külső, illetőleg a belső tényezők fontossága függ attól, hogy milyen stratégiai koncepciót (termék/piac követelményekből kiinduló orientációt vagy erőforrás-alapú megközelítést) alkalmaz a vállalat. Ebből a szempontból az erőforrás-alapú, az adaptációs és a növekedési stratégiákat indokolt megkülönböztetni.

Stratégiai és üzleti tervezés

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 878 1

A könyv az egyetemi alapképzésben oktatásra kerülő Stratégiai és üzleti tervezés című tantárgy törzsanyagát foglalja össze. A fontosabb fogalmak definiálását (Bevezetés) követően a szerzők a 2. fejezetben áttekintést adnak a stratégiai gondolkodás történeti fejlődéséről, ahol az egyes fejlődési szakaszok jellemzőivel ismerkedhet meg az olvasó.

A stratégiai elemzéssel foglalkozó 3. fejezet bemutatja a külső környezet, a vállalati belső adottságok és képességek szerepét és elemzési módszereit, amelyek megalapozzák a stratégia kidolgozását.

A 4. fejezet a stratégia kialakításának különböző szintjeit és összetevőit tárgyalja: küldetés és jövőkép megfogalmazása, vállalati szintű stratégiák választéka, portfólió stratégiák, üzletági szintű versenystratégiák, stratégiai szövetségek és nemzetközi stratégiák.

A könyv 5. fejezete a stratégia megvalósításának előkészítésével, ezen belül is konkrétan a projektek tervezésével és vezetésével kapcsolatos ismereteket foglalja össze.

Az utolsó, 6. fejezet az üzleti tervezés szerepét, kidolgozásának folyamatát és a terv tartalmának fontosabb jellemzőit mutatja be.

Hivatkozás: https://mersz.hu/balaton-tari-strategiai-es-uzleti-tervezes//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave