Balaton Károly, Hortoványi Lilla, Incze Emma, Laczkó Márk, Szabó Zsolt Roland, Tari Ernő

Stratégiai menedzsment


A stratégia erőforrás-alapú elméletének továbbfejlődése

Az 1980-as és 1990-es évek fordulóján alapvető szemléletváltozás következett be a stratégiai elmélet nemzetközi fejlődésében. Az iskolateremtő Porter nyomán széles körben elterjedt iparági szerkezetvizsgálatok (industry structure view) háttérbe szorultak, s a stratégiaelmélet művelőinek figyelme mindinkább a vállalat – korábban periferikusan kezelt – belső anyagi és szellemi erőforrásai felé fordult (resource-based view).

Stratégiai menedzsment

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 783 8

A Stratégiai menedzsment című kiadvány a felsőfokú gazdaságtudományi oktatás fejlesztésének egyik kiemelkedő példája. Az alapképzésben használatos Stratégiai és üzleti tervezés című könyv szerzői a mesterképzésre készítették el szakkönyvüket. Könyvük olyan munka, amit az oktatók és a hallgatók mellett a stratégiai menedzsmentben résztvevő szakemberek is haszonnal forgathatnak: az elmúlt évtized tartósnak ígérkező kihívásait, koncepcionális és módszertani újdonságait is tárgyalják a szerzők a stratégiai vezetés kontextusában.

Hivatkozás: https://mersz.hu/balaton-tari-hortovanyi-incze-laczko-szabo-strategiai-menedzsment//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave