Blahó András, Kutasi Gábor (szerk.)

Erőközpontok és régiók

a 21. század világgazdaságában


A dél-afrikai gazdaság teljesítménye és szerkezete

A DAK békés demokratikus átalakulása 1994 után mindenképpen példaértékű. Ahogyan már említettük, az apartheidrendszer alatt a fehér bőrű lakosság domináns szerepet játszott mind a gazdasági, mind pedig a politikai életben, és számos elemző joggal tartott attól, hogy a kiegyezés után ez a helyzet majd teljes egészében a visszájára fordul, és a fehér bőrű lakosság kiszorul a gazdasági és politikai életből és a helyét a fekete bőrű lakosság veszi át. 1994 óta a DAK gazdasága átlagosan éves szinten 1,2%-kal növekedett, amely megfelel más fekete-afrikai ország gazdasági növekedésének, azonban lényegesen elmarad Dél- vagy Kelet-Ázsiától. Ez az elmaradás részben a munkanélküliség rendkívül magas, 20–25% között mozgó arányának köszönhető (Rodrik 2006). Az 1994-es 15,6%-ról 2001-re a munkanélküliség mértéke elérte a 30,3%-ot, amely 2009-re csökkent csak le valamelyest 23%-ra. Szintén borúlátásra ad okot a foglalkoztatottak számának rendkívül alacsony mértéke, amely mind a városi, mind pedig a vidéki lakosságra jellemző (lásd 16.1. táblázat). Némileg már árnyaltabb a kép, hogyha bőrszín alapján vizsgáljuk a lakosság foglalkoztatottságát. A fehérek foglalkoztatottsága 2005-ben 66,7%-os volt és munkanélküliségi rátája 5,1%-os, míg a fekete bőrű lakosságnál a foglalkoztatottság 36,9%-os és a munkanélküliség 31,9%-os (Banerjee et al. 2006). A munkanélküliség elsősorban a fekete bőrű, a fiatal és a szakképzetlenek között magas, ugyanakkor ez nem egyszerűen gazdasági probléma, hanem jelentős kihívást jelent a dél-afrikai demokráciára is, mert a tartós szegénység idővel a radikalizmus terjedéséhez vezethet.

Erőközpontok és régiók

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 788 3

Vajon értjük-e, hogy mi zajlik a világgazdaság különböző pontjain? Hogyan lennének elkerülhetők a negatív sokkhatások és hogyan lehetne kihasználni a kedvező tendenciákat, ha nem ismerjük a világgazdasági környezetet? E kötet az Európai Unión kívüli világgazdaság megértéséhez nyújt segítséget. A következő három-négy évtized hangsúlyváltásai nagy vonalakban már kiolvashatóak a kötetből. Kiváló szakértők elemzik a nagyhatalmakat (USA, Kína, Oroszország, Brazília, India). Emellett feltárják a regionálisan jelentős hatalmak (többek között Nigéria, Dél-Afrikai Köztársaság, Ausztrália) vagy országcsoportok (ASEAN, Andok-csoport, Közép-Ázsia) gazdasági állapotát és a bennük rejlő lehetőségeket is. A világgazdasági ismeretek alapján a kötet záróakkordja egy külgazdasági stratégiai elemzés Magyarországra vonatkozóan.

Hivatkozás: https://mersz.hu/blaho-kutasi-erokozpontok-es-regiok//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave