Blahó András, Kutasi Gábor (szerk.)

Erőközpontok és régiók

a 21. század világgazdaságában


A Dél-afrikai Köztársaság és a regionális együttműködések

A DAK 1995-től tagja a WTO-nak, ezenfelül pedig tagja és meghatározó szereplője két dél-afrikai regionális együttműködésnek, a Dél-afrikai Fejlesztési Közösségnek (South African Development Community, SADC), és a Dél-afrikai Vámuniónak (South African Customs Union, SACU). A DAK számára elsősorban abban jelentkezik a regionális tömörülés előnye, hogy feldolgozóiparának a termékeit tudja kedvezményesen exportálni a szomszédos országokba. A SADC országai például 2008-ban és 2009-ben is a második legjelentősebb szállítási desztinációnak számítottak az Európai Unió után. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy míg az ország ipari exporttermékei között a legfontosabbak a feldolgozott fémek, a személygépkocsik, az autóalkatrészek vagy a különböző vegyszerek, a magasabb hozzáadott értékű termékek közül jóval kevesebb irányul például az SADC tagországaiba, mint a fejlett nyugati országokba. Az SADC tagországaiba leginkább mezőgazdasági cikkeket és alacsonyabb hozzáadott értékű termékeket exportál a Dél-afrikai Köztársaság (Department of Trade and Industry South Africa 2009). Jól illusztrálja a kereskedelmet az ország gépjárműexportjának országonkénti megoszlása (lásd 16.2. ábra). A legelső afrikai ország, ahova irányul gépjárműkivitel, az Nigéria, és ez is csak a nyolcadik célpont a nyugati országok után.

Erőközpontok és régiók

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 788 3

Vajon értjük-e, hogy mi zajlik a világgazdaság különböző pontjain? Hogyan lennének elkerülhetők a negatív sokkhatások és hogyan lehetne kihasználni a kedvező tendenciákat, ha nem ismerjük a világgazdasági környezetet? E kötet az Európai Unión kívüli világgazdaság megértéséhez nyújt segítséget. A következő három-négy évtized hangsúlyváltásai nagy vonalakban már kiolvashatóak a kötetből. Kiváló szakértők elemzik a nagyhatalmakat (USA, Kína, Oroszország, Brazília, India). Emellett feltárják a regionálisan jelentős hatalmak (többek között Nigéria, Dél-Afrikai Köztársaság, Ausztrália) vagy országcsoportok (ASEAN, Andok-csoport, Közép-Ázsia) gazdasági állapotát és a bennük rejlő lehetőségeket is. A világgazdasági ismeretek alapján a kötet záróakkordja egy külgazdasági stratégiai elemzés Magyarországra vonatkozóan.

Hivatkozás: https://mersz.hu/blaho-kutasi-erokozpontok-es-regiok//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave