A konjunktúraciklus osztrák elméletének kritikusai gyakran bizonygatják, hogy a cikluselmélet az erőforrások teljes foglalkoztatottságának feltételezésén alapszik, és hogy ebből kiindulva a kihasználatlan erőforrások megléte azt jelenti, hogy a hitelexpanzió nem feltétlenül idézné elő ezen erőforrások széles körben elterjedt rossz befektetését. Ez a kritika azonban teljességgel megalapozatlan. Amint Ludwig M. Lachmann éleslátóan felfedte: a konjunktúraciklus osztrák elmélete nem a teljes foglalkoztatottság feltételezésénél kezdődik. Ellenkezőleg; Mises majdnem akkortól, amikor – 1928-ban – elkezdte a cikluselmélet megfogalmazását, abból a feltevésből indult ki, hogy az erőforrások igen jelentős része lehetne kihasználatlan.355 Mises tulajdonképpen már kezdettől fogva bizonyította, hogy az erőforrások felhasználatlansága nemcsak hogy megfelelt az általa felállított elméletnek, hanem valójában az elmélet elengedhetetlen alkotóelemeinek egyike volt. Olyan piaci folyamatokban, melyekben a vállalkozók különböző és egymást kiegészítő tőkejavak gyártását magukban foglaló tervekbe kezdenek bele, folyamatosan történnek hibák, és az „elakadást okozó tényezők” miatt nem minden termelési tényező és erőforrás kerül teljes felhasználásra. Ezért van szüksége egy a vállalkozás gyakorlását elősegítő, rugalmas piacra, ami egy soha véget nem érő folyamat során rendszerint rávilágít a létező összhangtalanságokra és az összhangot is helyreállítja. Az elmélet valóban magyarázattal szolgál arra, hogy a banki hitelbővítés hogyan szakítja félbe és bonyolítja meg a koordinációs folyamatot, mely orvosolná a már létező helytelen megoldásokat.356