Huerta de Soto Jesús

Pénz, banki hitel és gazdasági ciklusok


A ki nem mondott vagy hallgatólagos megállapodás eszméje

Szintén elfogadhatatlan a spanyol polgári törvénykönyv 1768. paragrafusa által sugallt érvelés – eszerint a rendhagyó letéti szerződésekben megtalálható egyfajta „ki nem mondott vagy hallgatólagos megállapodás”, ami alapján a letevők felhatalmazzák a bankárokat a letétbe helyezett pénz használatára. Ezen érvelési vonal főként azért nem fogadható el, mert az 1768. paragrafus „a letétbe helyezett dolgok használatának” engedélyezéséről szól, és tudjuk azt, hogy nem a dolog használatának joga révén lesz a pénzügyi letéti szerződésből rendhagyó letéti szerződés. E felhatalmazás a helyettesíthető dolgok összes letétjében inherens; igazi természetük hiúsítja meg annak lehetőségét, hogy egyesével lehessen velük foglalkozni. Bizonyos értelemben a tulajdonjog átruházódása megy végbe, ami viszont azt jelenti, hogy a letéteményest feljogosítják a dolog használatára. Mindazonáltal már láttuk, hogy a tulajdonjog és a letétbe helyezett dolgok felhasználási jogának ezen átruházódása általános értelemben értendő. Ha a letétbe helyezett egyes egységek nyomon követése nem lehetséges, akkor biztosra vehetjük, hogy a tulajdonjog és az adott tételek használati jogának átruházódása valósul meg. Azonban – amint az logikus is – mindez tökéletesen összefér egy százszázalékos kötelező tartalék folyamatos meglétével, azaz a tantundem megőrzésével és megóvásával, valamint a letevő számára való hozzáférhetőségével. Ez alkotja a bankár alapvető kötelezettségét, és ez a letéti szerződés fő céljának alapja is. Másképp megfogalmazva: a rendhagyó letéti szerződés jellemző, alapvető természetét nem a dolgok használatára való felhatalmazás átruházódása, hanem a letétbe helyezett tételek helyettesíthető természete és a szerződés célja határozza meg. A letétbe helyezett dolgok használatára való feljogosítás átruházódása egy rendhagyó letéttől függetlenül is végbemehet, és például a mutuum vagy kölcsönszerződés esetében valóban ez is történik. Amint azt tudjuk, e szerződés jogi oka vagy célja gyökeresen különböző, hiszen nemcsak a tulajdonjog és a letétbe helyezett dolgok használatára való felhatalmazás átruházódását, hanem a letétbe helyezett dolgok hozzáférhetőségéét is maga után vonja; ez utóbbit a szerződés megkötésével egyidejűleg a kölcsönvevő elveszti a kölcsönadó javára. Emiatt, és Coppa-Zuccari szerint, az az állítás, hogy a letevő feltételezett felhatalmazása – legyen az nyílt vagy hallgatólagos – a rendhagyó letéti szerződést kölcsön- vagy mutuum szerződéssé alakítja át, felesleges és pontatlan is. Felesleges abban az értelemben, hogy valódi természetéből kifolyólag minden rendhagyó letéti szerződés magában foglalja a tulajdonjog és a dolog használati jogának átruházódását – ami, ahogy az logikus is, összeegyeztethető a tantundem százszázalékos tartalékolásának alapkötelezettségével. És pontatlan, mert noha a letétbe helyezett dolog használati joga átruházódik, ez semmilyen módon nem változtat a szerződés eredeti célján, ami nem más, mint a tantundem megőrzése és megóvása.168 A letétbe helyezett dolog használatának feltételezett (nyílt vagy hallgatólagos) felhatalmazására vonatkozóan tulajdonképpen három logikus lehetőség is rendelkezésre áll. Mérlegeljük hát egyesével mindegyiket.

Pénz, banki hitel és gazdasági ciklusok

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 795 1

Jelen gazdasági és politikai környezetben nem is lehetne időszerűbb vagy fontosabb e könyv elemzése, ami a válság és a reformok okait firtatja, és ami az említett okok jövőbeli, előre megjósolható ismételt felmerülésének elkerülése érdekében a jelenlegi banki és pénzügyi rendszerre alkalmazandó.

Dióhéjban fogalmazva: a jelen írás születésével egy időben a könyvet már 13 különböző nyelvre fordították le, és tíz különböző országban jelentették meg.

Mindenesetre attól függetlenül, hogy a jövőben a pozitív előjelek beigazolódnak-e, vagy erőfeszítéseinket siker koronázza-e vagy sem, a mi egyetemi hallgatókként és gazdasági teoretikusokként vállalt elidegeníthetetlen felelősségünk az, hogy minden erőnket a kutatásra és a tudományos igazság keresésére összpontosítsuk, és így az eljövendő generációkra olyan ismeret- és alapelvgyűjteményt hagyhassunk örökül, amely lehetővé teszi számukra az emberiség és a civilizáció korlátok és gátló körülmények nélküli előrejuttatását.

Jesús Huerta de Soto a Pénz, banki hitel és gazdasági ciklusok művének első spanyol, valamint angol kiadásait követően jelen kötetben, figyelembe véve a 2007-es gazdasági válságot követő folyamatokat, nemcsak Spanyolország, hanem az Európai Pénzügyi és Gazdasági Unió tagjai helyzetét vizsgálja.

Hivatkozás: https://mersz.hu/de-soto-penz-banki-hitel-es-gazdasagi-ciklusok//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave