Szintén elfogadhatatlan a spanyol polgári törvénykönyv 1768. paragrafusa által sugallt érvelés – eszerint a rendhagyó letéti szerződésekben megtalálható egyfajta „ki nem mondott vagy hallgatólagos megállapodás”, ami alapján a letevők felhatalmazzák a bankárokat a letétbe helyezett pénz használatára. Ezen érvelési vonal főként azért nem fogadható el, mert az 1768. paragrafus „a letétbe helyezett dolgok használatának” engedélyezéséről szól, és tudjuk azt, hogy nem a dolog használatának joga révén lesz a pénzügyi letéti szerződésből rendhagyó letéti szerződés. E felhatalmazás a helyettesíthető dolgok összes letétjében inherens; igazi természetük hiúsítja meg annak lehetőségét, hogy egyesével lehessen velük foglalkozni. Bizonyos értelemben a tulajdonjog átruházódása megy végbe, ami viszont azt jelenti, hogy a letéteményest feljogosítják a dolog használatára. Mindazonáltal már láttuk, hogy a tulajdonjog és a letétbe helyezett dolgok felhasználási jogának ezen átruházódása általános értelemben értendő. Ha a letétbe helyezett egyes egységek nyomon követése nem lehetséges, akkor biztosra vehetjük, hogy a tulajdonjog és az adott tételek használati jogának átruházódása valósul meg. Azonban – amint az logikus is – mindez tökéletesen összefér egy százszázalékos kötelező tartalék folyamatos meglétével, azaz a tantundem megőrzésével és megóvásával, valamint a letevő számára való hozzáférhetőségével. Ez alkotja a bankár alapvető kötelezettségét, és ez a letéti szerződés fő céljának alapja is. Másképp megfogalmazva: a rendhagyó letéti szerződés jellemző, alapvető természetét nem a dolgok használatára való felhatalmazás átruházódása, hanem a letétbe helyezett tételek helyettesíthető természete és a szerződés célja határozza meg. A letétbe helyezett dolgok használatára való feljogosítás átruházódása egy rendhagyó letéttől függetlenül is végbemehet, és például a mutuum vagy kölcsönszerződés esetében valóban ez is történik. Amint azt tudjuk, e szerződés jogi oka vagy célja gyökeresen különböző, hiszen nemcsak a tulajdonjog és a letétbe helyezett dolgok használatára való felhatalmazás átruházódását, hanem a letétbe helyezett dolgok hozzáférhetőségéét is maga után vonja; ez utóbbit a szerződés megkötésével egyidejűleg a kölcsönvevő elveszti a kölcsönadó javára. Emiatt, és Coppa-Zuccari szerint, az az állítás, hogy a letevő feltételezett felhatalmazása – legyen az nyílt vagy hallgatólagos – a rendhagyó letéti szerződést kölcsön- vagy mutuum szerződéssé alakítja át, felesleges és pontatlan is. Felesleges abban az értelemben, hogy valódi természetéből kifolyólag minden rendhagyó letéti szerződés magában foglalja a tulajdonjog és a dolog használati jogának átruházódását – ami, ahogy az logikus is, összeegyeztethető a tantundem százszázalékos tartalékolásának alapkötelezettségével. És pontatlan, mert noha a letétbe helyezett dolog használati joga átruházódik, ez semmilyen módon nem változtat a szerződés eredeti célján, ami nem más, mint a tantundem megőrzése és megóvása.168 A letétbe helyezett dolog használatának feltételezett (nyílt vagy hallgatólagos) felhatalmazására vonatkozóan tulajdonképpen három logikus lehetőség is rendelkezésre áll. Mérlegeljük hát egyesével mindegyiket.