Samuelson Paul A., Nordhaus William D.

Közgazdaságtan


Összefoglaló a függelékhez

  1. Egy közömbösségi görbe azon pontokból áll össze, melyek a fogyasztó számára egyformán kívánatos fogyasztói kosaraknak felelnek meg. A közömbösségi szintvonal rendszerint konvex (vagy kehely) formát ölt a csökkenő relatív határhasznok törvényéből következően.
  2. Ha a fogyasztó rögzített pénzjövedelemmel rendelkezik, amit teljes egészében el is költ, és adottság számára a két termék piaci ára, akkor választási lehetőségei egy egyenesen fekszenek, amelynek költségvetési egyenes vagy költségvetési korlát a neve. Ezen egyenes meredeksége a termékek piaci árarányától függ; a pénzjövedelem nagysága pedig meghatározza az origótól való távolságát.
  3. A fogyasztó ezen a költségvetési egyenesen mozog, amíg el nem éri a lehető legmagasabb közömbösségi görbét. Ebben a pontban a költségvetési egyenes érinti, de nem metszi az adott közömbösségi görbét. Az egyensúly tehát az érintési pontban van, ahol a költségvetési egyenes meredeksége (az árak aránya) pontosan megfelel a közömbösségi görbe meredekségének (a helyettesítési rátának, vagy a két jószág határhaszna arányának). Ez újabb bizonyíték arra, hogy az egyensúlyi helyzetben a határhasznok arányosak az árakkal.
  4. A jövedelem visszaesése párhuzamosan befelé mozdítja a költségvetési egyenest, ami rendszerint csökkenti mindkét termék megvásárolt mennyiségét. Az egyik termék árának megváltozása, egyéb tényezőket állandónak véve, elforgatja a költségvetési egyenest, megváltoztatja tehát ennek meredekségét. A jövedelmi vagy árváltozás után a fogyasztó ismét megkeresi a legmagasabb elégedettségi szintet nyújtó új érintési pontot. Az összes ilyen érintési pontban azt találjuk, hogy kiegyenlítődik az egy pénzegységre jutó határhaszon, bármelyik jószágra költjük azt. Az árváltozással nyert egyensúlyi pontok grafikus ábrázolásával megrajzolható egy szokásos, negatív meredekségű keresleti görbe.

Közgazdaságtan

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 781 4

Paul Samuelson Közgazdaságtana immár több mint hatvan éve alapmű a bevezető közgazdaságtan oktatásában szerte a világon. Első kiadása 1948-ban látott napvilágot, s azóta háromévente jelennek meg frissített és aktualizált újabb kiadásai az Amerikai Egyesült Államokban. A könyvet 17 nyelvre fordították le, így vált minden idők egyik legnagyobb példányszámú, népszerű tudományos munkájává. Samuelson professzor 1985-ben vonta be a munkába William Nordhaust szerzőtársként. Kötetünk a Közgazdaságtan tizenkilencedik kiadásának magyar fordítása. Samuelson professzor e könyv befejezése után 2009. december 13-án hunyt el.

A szerzők a vegyes gazdaság előnyeit emelik ki művükben, mert középutas alapállásuk szerint ennek segítségével lehet elkerülni a szélsőséges libertarianizmus és a bürokratikus állami gazdálkodás túlzásait. A vegyes gazdaság ötvözi a piaci verseny ösztönző erejét az állami szabályozással és újraelosztással, s ezáltal a mikro- és makroszintű piaci kudarcokat hivatott korrigálni. Ebben a kiadásban is szerepelnek természetesen a közgazdaságtan időtálló elméleti megállapításai, de mégis itt végezték el a szerzők - saját megítélésük szerint - a legjelentősebb átdolgozást a mű eddigi története során. Erre leginkább a 2007-ben kezdődő pénzügyi válság inspirálta őket, mely utóbb általános gazdasági válsággá terebélyesedett. A korszerűség és az aktuális kérdések vizsgálata mellett a kötet megtartja Samuelson-Nordhaus Közgazdaságtanának immár hagyományossá vált erényeit. Ezek közé tartozik a közérthetőség, amely befogadhatóvá teszi a közgazdaságtan megállapításait a szakirányú tanulmányokat végzők és a szélesebb olvasóközönség számára is. Ki kell emelni továbbá a mű átfogó jellegét, mert ez teszi lehetővé, hogy szinte közgazdasági lexikonként használhassák az érdeklődők. Végül erényei közé sorolható az egyes kérdések lényegre törő és praktikus megközelítése, amely a gyakorlatban is hasznos olvasmánnyá teszi a Közgazdaságtant.

Hivatkozás: https://mersz.hu/samuelson-nordhaus-kozgazdasagtan//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave