Samuelson Paul A., Nordhaus William D.

Közgazdaságtan


Amihez kevés a józan paraszti ész

Tekintsünk példának egy olyan világot, ahol csak két jószágot, számítógépeket és ruházatot gyártanak. Vegyük alapul, hogy az Egyesült Államoknak nagyobb az egy munkásra (vagy egy ráfordításegységre) jutó kibocsátása a számítógépeknél és a ruhaiparban is, mint a világ többi részének. Tegyük fel azonban azt is, hogy az Egyesült Államok viszonylag hatékonyabb a számítógépek gyártásában, mint a ruházatnál. Legyen például 50 százalékkal termelékenyebb a számítógépeknél, és 10 százalékkal termelékenyebb a ruhaiparban, mint más országok. Ebben az esetben Amerika előnyökhöz juthat a viszonylag hatékonyabb ágazat termékének (számítógépek) exportjával, és a relatíve kevésbé hatékony iparág termékeinek (ruházat) importjával.

Közgazdaságtan

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 781 4

Paul Samuelson Közgazdaságtana immár több mint hatvan éve alapmű a bevezető közgazdaságtan oktatásában szerte a világon. Első kiadása 1948-ban látott napvilágot, s azóta háromévente jelennek meg frissített és aktualizált újabb kiadásai az Amerikai Egyesült Államokban. A könyvet 17 nyelvre fordították le, így vált minden idők egyik legnagyobb példányszámú, népszerű tudományos munkájává. Samuelson professzor 1985-ben vonta be a munkába William Nordhaust szerzőtársként. Kötetünk a Közgazdaságtan tizenkilencedik kiadásának magyar fordítása. Samuelson professzor e könyv befejezése után 2009. december 13-án hunyt el.

A szerzők a vegyes gazdaság előnyeit emelik ki művükben, mert középutas alapállásuk szerint ennek segítségével lehet elkerülni a szélsőséges libertarianizmus és a bürokratikus állami gazdálkodás túlzásait. A vegyes gazdaság ötvözi a piaci verseny ösztönző erejét az állami szabályozással és újraelosztással, s ezáltal a mikro- és makroszintű piaci kudarcokat hivatott korrigálni. Ebben a kiadásban is szerepelnek természetesen a közgazdaságtan időtálló elméleti megállapításai, de mégis itt végezték el a szerzők - saját megítélésük szerint - a legjelentősebb átdolgozást a mű eddigi története során. Erre leginkább a 2007-ben kezdődő pénzügyi válság inspirálta őket, mely utóbb általános gazdasági válsággá terebélyesedett. A korszerűség és az aktuális kérdések vizsgálata mellett a kötet megtartja Samuelson-Nordhaus Közgazdaságtanának immár hagyományossá vált erényeit. Ezek közé tartozik a közérthetőség, amely befogadhatóvá teszi a közgazdaságtan megállapításait a szakirányú tanulmányokat végzők és a szélesebb olvasóközönség számára is. Ki kell emelni továbbá a mű átfogó jellegét, mert ez teszi lehetővé, hogy szinte közgazdasági lexikonként használhassák az érdeklődők. Végül erényei közé sorolható az egyes kérdések lényegre törő és praktikus megközelítése, amely a gyakorlatban is hasznos olvasmánnyá teszi a Közgazdaságtant.

Hivatkozás: https://mersz.hu/samuelson-nordhaus-kozgazdasagtan//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave