Horváth Dóra, Nyirő Nóra, Csordás Tamás (szerk.)

Médiaismeret

Reklámeszközök és reklámhordozók


A rádióreklámok hatékonysága

Mint minden médium esetében, a rádiónál is a kampányok hatékonyságát, eredményeit több kutatás és kutatóintézet vizsgálta és vizsgálja folyamatosan. Magyarországon 2003-ban komoly összefogásként a rádiócsatornák maguk végeztettek egy kutatást (Igen! Rádió! címmel, melynek azóta folytatása is napvilágot látott), hogy érzékeltesse a médiumban rejlő hirdetési potenciált, és felhívja a hirdetők, médiaügynökségek figyelmét magára a médiumra. Azért is tartotta fontosnak a rádiós piac ezt az összefogást és kutatást, mivel a magyar hirdetési tortából a rádiók részesedése más európai piacokkal összehasonlítva elég alacsony: 5-6%, és csökkenő tendenciát mutat. Kutatási szempontból az Igen! Rádió! kutatás jelentősége, hogy ez az első ún. fogyasztócentrikus kutatás a rádiós megjelenések tekintetében, vagyis amely részletes attitűd-, reklámhatás-, visszaidézés-vizsgálatokat tartalmaz. Az Igen! Rádió! első kutatása a rádiót mint médiumot vizsgálta a televízióval szemben, a második pedig a rádiós kreatív anyagokat, a rádiós reklámokkal kapcsolatos attitűdöket, észlelési mutatókat elemezte.

Médiaismeret

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 724 1

A „média” szó és fogalom mára divattá, hatalommá, bizonyos esetekben misztikummá vált. A korábbi sportágától megváló élsportoló, a valóságshow-ból kilépő ismeretlen szereplő, valamely televíziós műsorszám nyertese mára jellemzően így fogalmaz: „majd megjelenek a médiában” - jelezve, hogy a „médiában” való szereplés: karrier, lehetőség, egyben a siker mércéje.

A média ezen értelmezése az egyén szintjén jelenik meg, de mit jelent a magát tudatosan pozicionáló, márkázó vállalat számára? Egy márkamenedzser számára az a mondat, hogy „majd megjelenik a márkám a médiában”, valami mást jelent, hiszen nem mindegy, hol, mikor, milyen formában, milyen tartalommal jelenik meg. Könyvünk a kérdés megalapozott megválaszolásának módszertanát nyújtja át az olvasónak.

A gyakorlati üzleti és marketingkommunikáció képzések, gyakorló szakemberek számára összeállított könyvünkkel a célunk az, hogy bemutassuk, a tudatosan tervezett márka- és vállalati üzenetek csatornái objektíven hogyan jellemezhetők, és ezáltal milyen előzetes preferenciákat fogalmazhat meg a marketing- és kommunikációs tervezés során a szakember.

Hivatkozás: https://mersz.hu/horvath-nyiro-csordas-mediaismeret//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave