Izsó Lajos, Becker György (szerk.)

Termékélmény


A kötet szerzői

Becker György pszichológus. Diplomáját 1984-ben szerzi az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán. Az egyetemi évek alatt az MTA Pszichológiai Intézetének Szociálpszichológiai Osztályán dolgozik asszisztensként, és nagy hatással van rá az itt tapasztalt kutatói műhely légköre, a fogyasztói döntésekben és az ítélethozatalban megnyilvánuló szubjektív és érzelmi elemek foglalkoztatják. A diploma után éveken keresztül mint a Munkaügyi Kutatóintézet kutatója publikál cikkeket. A rendszerváltást követően az egyik első hazai multinacionális reklámügynökségnél helyezkedik el. Az Ogilvy & Mather-nél eltöltött 9 év alatt végigjárja az ügynökség kreatív divíziójának lépcsőfokait, kreatív igazgatóként számos filmet és reklámkampányt készít. 1999-ben visszatér a kutatáshoz, és másokkal együtt BMB Focus néven alapít kvalitatív kutatásokkal – és elsősorban reklámstratégiai kutatásokkal – foglalkozó céget, így kamatoztatva a reklámkészítésben szerzett gyakorlatát. Újabban az úgynevezett „ügyféloldalon” dolgozik, hasznosítja a marketingkutatás és -kommunikáció elméleti és gyakorlati alkalmazásában szerzett jártasságát. Jelenleg az MKB Bank Zrt. marketing és kommunikációs területéért felelős ügyvezető igazgatója. 25 éve tanít a felsőoktatásban, jelenleg kurzusai vannak a Corvinus Egyetemen és az ELTE-n.

Termékélmény

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 779 1

A közgazdászok a legutóbbi időkig a rációra tettek fel mindent, s nem sok helyet hagytak az érzelmeknek, élményeknek, hangulatoknak. A marketingszakembereknek nem újdonság, hogy a fogyasztó a kézzelfogható javakat is főként az élményekért keresi, amint azt az Izsó Lajos és Becker György által szerkesztett, lebilincselően érdekes könyv számtalan "ütős" példával igazolja és elemzi. Nomen est omen! A szerzők maguk is élménybe csomagolva nyújtják át Termékélmény című könyvüket. Izgalmas esettanulmányaikat - a Melba csokoládétól az Oakley napszemüvegig - nemcsak a marketingesek forgathatják haszonnal.

Hámori Balázs egyetemi tanár

Budapesti Corvinus Egyetem

A Termékélmény különleges termékélményt nyújt minden olvasónak, dolgozzon akár a marketing, a design, a kommunikáció vagy a kutatás területén, avagy legyen a könyv kíváncsian érdeklődő olvasója. Segítségével saját termékélményeinkre is rácsodálkozhatunk: miért esünk hasra a Starbucks méregdrága kávéjától, miért lelkesedünk annyira egy bizonyos szignóval ellátott bőrtáskáért és fizetünk érte erőnkön felül? Az alapvetően pszichológiai indíttatású könyv azonnal aprópénzre váltja a tudományos ismereteket: bevezet minket a mindennapjainkat körülvevő tárgyak, szolgáltatások, márkák megkívánásának, megszerzésének és megtartásának lélektani, tárgytervezési és marketing vonatkozásaiba egyaránt.

Hoffmann Márta stratégiai fejlesztési igazgató

Hoffmann Research International

Hivatkozás: https://mersz.hu/izso-becker-termekelmeny//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave