Rechnitzer János, Smahó Melinda

Területi politika


A területfejlesztési törvény és bejáratása (1996–1999)

Az 1996. évi XXI. törvény tette le az új magyar területi politika alapjait, s ezzel megkezdődött az átmenet második szakasza. A törvény meghatározta a területfejlesztés célját, miszerint az ország mindegyik térségében biztosítani kell a szociális piacgazdaság kiépítését, a fenntartható fejlődés feltételeit, az innovációk térbeli terjedését, a főváros és a vidék közötti különbségek mérséklését, a térszerkezet harmonikus fejlődését, a térségi identitás megtartását és erősítését. A törvény felállította a területfejlesztés egységes intézményrendszerét (10.5. ábra). Országos, regionális, megyei és kistérségi szinten definiálta a feladatokat, kijelölte a területfejlesztés döntéshozó szerveit, s egyben megnevezte a döntésben részt vevő szereplőket (országgyűlés, kormány, megyei területfejlesztési tanács, kistérségek, önkormányzatok, gazdasági szféra, munkavállalói képviselet). A törvény a területfejlesztés eszközeit (Területfejlesztési Alap, majd Célelőirányzat 1996–1999, Vidékfejlesztési Célelőirányzat 1999–2002), sőt annak forrásait is meghatározta, később külön jogszabályban intézkedett a területi egységek közötti elosztás elveiről.

Területi politika

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 829 3

A területi politika mint az egyik új közpolitika arra hivatott, hogy állami és különféle közösségi szintekről megoldásokat ajánljon a területi erőforrások legkedvezőbb hasznosítására s egyben a különbségek mérséklésére. A mű komplexen vizsgálja a területi folyamatokba való beavatkozások elméleti és gyakorlati rendszereit. Szakszerű és alapos eligazítást nyújt a (leendő) szakembereknek a térbeli gazdasági és társadalmi folyamatok megértéséhez és befolyásolásához, de nagy haszonnal forgathatják azok a laikusok is, akik a területi adottságok, erőforrások alakításában valamilyen módon szerepet vállalnak.

Glatz Ferenc

az MTA volt elnöke

Hazánkban, de Európa más országaiban is, egyre növekednek a területi-társadalmi különbségek - nem kevés feszültséget keltve. E különbségek mérséklése az Európai Unió és az egyes tagországok részéről kiemelten fontos célkitűzés. A jelentős közösségi ráfordítások eredménye azonban szerény, mert a szakpolitika ritkán ismeri azoknak a térfolyamatoknak az új típusú törvényszerűségeit, melyekbe beavatkozik, és a tudományos alapkutatás sem gyakran jut el az eredmények alkalmazhatóvá tételéhez. E hiánypótló mű kiváló kombinációja a térfolyamatok alapos feltárásának és a fejlesztési politika megújításának.

Enyedi György

az MTA rendes tagja

Hivatkozás: https://mersz.hu/rechnitzer-smaho-teruleti-politika//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave