Józsa László

Marketingstratégia

A tervezés gyakorlata és elmélete


Logisztikai menedzsment – üzletelhelyezési modellek

A logisztikai menedzsment a nyersanyagok, félkész-termékek, végtermékek és a velük kapcsolatos információk költséghatékony áramlását, áramoltatását jelenti az eredetponttól a felhasználás helyéig a fogyasztó igényeinek kielégítése végett (Kovács, 1998). E meghatározás három pontja hangsúlyos. Egyrészt a logisztika azokkal a döntésekkel foglalkozik, amelyek az alapanyagok vagy végtermékek áramlását, szállítását eredményezik az igényelt helyszínre. Másodszor e döntéseknek a költségek minimalizálása mellett kell megszületniük. Ennek ellentmondva mindezt úgy kell megalkotnia, hogy egyben a fogyasztók elvárásainak, igényeinek is megfeleljen.

Marketingstratégia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 792 0

Nehéz lenne olyan szakterületet találni, amelyet korunk - a XXI. század elejének - nagyléptékű és egyre gyorsuló változásai érintetlenül hagynak. A marketing terén is így van ez. Ez persze nem azt jelenti, hogy nincsenek időtálló alapelvek, megközelítések - csak éppen időről időre más kontextusba kerülnek, emiatt célszerű azokat újraértelmezni: olykor módosult, máskor változatlan tartalommal, de újszerű alkalmazási területen jelenhetnek meg a szemünk előtt. Józsa László ezt a munkát végzi el szakavatott módon, nagy tapasztalattal és kiváló érzékkel, amikor a marketingstratégiák készítése és megvalósítása terén bevált, ismert módszereket elhelyezi ebben a XXI. század eleji turbulens üzleti környezetben. A könyvben rendszerezett ismeretanyag egyaránt hasznos útmutató azoknak a diákoknak, akik most kezdik hosszú menetelésüket a marketing izgalmas világában, és azoknak a gyakorló marketingeseknek is, akik az óhatatlanul rutinná váló napi munka mellett szeretnék megújítani, kontrollálni szakmai ismereteiket. Ehhez kínál hasznos és élvezetes utazást a könyv, amelyet minden érdeklődőnek őszintén tudok ajánlani.

Prof. Dr. habil. Dinya László

egyetemi tanár

Károly Róbert Főiskola, Szegedi Tudományegyetem

Hivatkozás: https://mersz.hu/jozsa-marketingstrategia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave