Muraközy László (szerk.)

20 év múlva

Vissza a jövőbe


A felhajtó erők

a) Az infokommunikációs forradalom. Kevesen vitatnák, hogy a számítógép és a maroktelefon háztartási eszközzé válása alapvetően átrendezi a társadalmat, a gazdaságot, az értékesítést, a pénzügyeket és a munka világát is (Hámori–Szabó, 2006). Ez a folyamat kihívást jelent a jóléti államok adóbázisával szemben, és a tőke testetlenné, valamint helyhez nem kötötté válása révén kevés teret enged a közterhek behajtását vasszigorral megkísérlő hivatalok és közszereplők kezdeményezéseinek. Nem utolsósorban a származékos ügyletek és a strukturált termékek elterjedése miatt a globális pénzrendszer egyfajta kölcsönös viszontbiztosítóként működik. Ebben nincs tere a „forgalomhoz szükséges pénzmennyiségnek” és más avítt fogalmaknak. Nem tudható, hol keletkezik a jövedelem, hol s mennyit kellene adóznia, ugyanakkor a közszolgáltatások iránti igény nem csökken, sőt nő.

20 év múlva

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 807 1

Könyvünk az Akadémiai Kiadó Gazdaságpolitikai kerekasztal sorozatának immár a negyedik kötete. Az első Fecseg a felszín és hallgat a mély címmel azt vizsgálta, hogyan siklott ki a magyar rendszerváltás sokat ígérő folyamata a kétezres évek elejére. A második kötet A jelen a jövő múltja címmel előre tekintett, a lehetséges utakat, pályákat kereste és vázolta fel, illetve az előrehaladást gátló „csapdákat”, elkerülendő zsákutcákat elemezte. A harmadik kötet, Válságban és válság nélkül címmel a nemzetközi pénzügyi vihar körülményeit is mérlegelve, jelezte, hogy Magyarország továbbsodródik az európai főáramlattól való lemaradás felé. Ez nagyon is sebezhetővé tette a válságban, de gondjaink alapvető okai nem ebből, hanem a belső magyar fejlődésből erednek. Mostani könyvünk, az elmúlt két évtized tanulságai alapján, a jövő lehetőségeit és követendő irányait elemzi. A vissza a jövőbe alcím utal arra, hogy olyan pályát kell találni, amely tanulva a sikeres nemzetközi tapasztalatokból, szakít a lemaradást konzerváló és erősítő évtizedes gyakorlattal. Benczes István, Csaba László, Király Júlia, Muraközy László és a Török Ádám - Csuka Gyöngyi szerzőpáros most is hosszabb távú közelítésben, történelmi és nemzetközi összefüggéseibe helyezve elemzi Magyarország helyzetét, tárja fel a gazdaság, a társadalom, a gazdaságpolitika különböző rétegeit.

Hivatkozás: https://mersz.hu/murakozy-20-ev-mulva//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave