Varian Hal R.

Mikroökonómia középfokon


Hasznossági függvények és valószínűségek

Ha a fogyasztónak vannak ésszerű preferenciái a különböző körülmények közötti fogyasztásokra vonatkozóan, akkor olyan hasznossági függvényt használhatunk, amely leírja ezeket a preferenciákat, amint azt más összefüggésekben már megtettük. Mindazonáltal az a tény, hogy a választást bizonytalanság mellett vizsgáljuk, speciális szerkezetet ad a választási problémának. Az, hogy egy egyén miképpen értékeli a fogyasztást az egyik helyzetben egy másik helyzetbeli fogyasztáshoz viszonyítva, általában függ attól a valószínűségtől, amellyel a szóban forgó állapotok bekövetkeznek. Más szavakkal: annak az aránynak, amelyben hajlandó vagyok helyettesíteni az esős időbeli fogyasztásomat azzal, amikor nem esik, kapcsolatban kell lennie azzal, hogy milyen valószínűnek gondolom, hogy esni fog. A különböző természeti állapotok közötti fogyasztási preferenciák függenek attól, hogy az egyén mennyire tartja valószínűnek ezeket az állapotokat.

Mikroökonómia középfokon

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 809 5

Hal Ronald Varian korszakalkotó műve nyolc angol nyelvű kiadást ért meg, amelynek a legfrissebb magyar változatát tartja kezében az olvasó. A mű 37 fejezete bőven tartogat újdonságokat a korábbi magyar kiadásokhoz képest: a játékelméleti alkalmazásokat és a viselkedési közgazdaságtant bemutató fejezeteket, a megújult/modernizált árverésekkel foglalkozó részt, több mint 20 új példát, amelyek mindegyike valamely, a 21. század gazdasági élete által felvetett, többnyire köz ismert helyzetet ír le a közgazdasági modellek nyelvén. Mindez bizonyítja, hogy Hal Varian szellemi frissessége semmit nem kopott az évek során, s számára is kihívás a globális olvasóközönség szolgálata.

Hal Varian 1947-ben született, a kaliforniai Berkeley University professzor emeritusa. Rendszeresen publikál és nekifog A mikroökonómia középfokon újabb kiadásainak. Mindegyik kiadás hoz valami újat, izgalmasat, érdekeset, amitől a könyv továbbra is a legelismertebb mikroökonómiai tankönyvek közé tartozik.

Hivatkozás: https://mersz.hu/varian-mikrookonomia-kozepfokon//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave