Varian Hal R.

Mikroökonómia középfokon


A csere

Mindeddig nagyrészt egyetlen jószág piacának elszigetelt vizsgálatával foglalkoztunk. Egy jószág keresleti és kínálati függvényét kizárólag saját árának függvényeként kezeltük, eltekintettünk a többi jószág árától. Általában azonban a többi jószág ára hatással lesz az emberek valamely jószág iránti keresletére és kínálatára. Biztos, hogy egy termék helyettesítői és komplementerei befolyást gyakorolnak az árra, és ami még lényegesebb, az emberek által vásárolt javak árai hatnak a rendelkezésükre álló jövedelem nagyságára, és így befolyásolják azt, hogy a többi jószágból mennyit lesznek képesek vásárolni.

Mikroökonómia középfokon

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 809 5

Hal Ronald Varian korszakalkotó műve nyolc angol nyelvű kiadást ért meg, amelynek a legfrissebb magyar változatát tartja kezében az olvasó. A mű 37 fejezete bőven tartogat újdonságokat a korábbi magyar kiadásokhoz képest: a játékelméleti alkalmazásokat és a viselkedési közgazdaságtant bemutató fejezeteket, a megújult/modernizált árverésekkel foglalkozó részt, több mint 20 új példát, amelyek mindegyike valamely, a 21. század gazdasági élete által felvetett, többnyire köz ismert helyzetet ír le a közgazdasági modellek nyelvén. Mindez bizonyítja, hogy Hal Varian szellemi frissessége semmit nem kopott az évek során, s számára is kihívás a globális olvasóközönség szolgálata.

Hal Varian 1947-ben született, a kaliforniai Berkeley University professzor emeritusa. Rendszeresen publikál és nekifog A mikroökonómia középfokon újabb kiadásainak. Mindegyik kiadás hoz valami újat, izgalmasat, érdekeset, amitől a könyv továbbra is a legelismertebb mikroökonómiai tankönyvek közé tartozik.

Hivatkozás: https://mersz.hu/varian-mikrookonomia-kozepfokon//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave