Gelei Andrea (szerk.)

Logisztikai döntések

Fókuszban a disztribúció


Összefoglalás

A kontrolling szakma specializálódásának következményeképpen ma már mind a logisztikai szolgáltató cégek kontrollingrendszerének specialitásaival, mind a vállalaton belüli logisztikai kontrolling problémakörével foglalkozik a szakirodalom. Fejezetünk elsősorban ez utóbbira fókuszált. A logisztikai kontrolling a logisztikai folyamatokat ellátó szervezeti egységek vezetőinek munkáját támogatja. Három szintjét különböztetjük meg: logisztikai folyamatok, logisztikai rendszermenedzsment, stratégiai szint. A folyamatok megfelelő kontrollálásához meg kell érteni a logisztikai költségek viselkedésének természetét. Ebben nyújt segítséget a fejezetben bemutatásra került tevékenységalapú költségszámítás, illetve ennek továbbfejlesztett változata az idővezérelt tevékenység alapú költségszámítás. A logisztikai szervezeti egységek ugyanakkor nemcsak a költségek alakulásáért, hanem az általuk nyújtott szolgáltatások színvonaláért is felelősek. A teljesítmény több szempontú megközelítése jelenik meg a fejezetben tárgyalt kiegyensúlyozott stratégiai mutatószámrendszerben. A kontrollingrendszer egyrészt egy jelzőrendszerként működik, a terv-tény összehasonlításon keresztül felhívja a figyelmet a problémás területekre, másrészt motivációs funkciója is van. A logisztikai egységek szolgáltatásokat nyújtanak más szervezeti egységek számára, ennek a „beárazása” jelenik meg a belső elszámoló árakban.

Logisztikai döntések

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 808 8

Hiánypótló szakkönyvet tart a kezében az olvasó egy gyorsan fejlődő szakterületről, a disztribúciós logisztikáról. Különösen aktuálissá teszi a művet, hogy a stratégiai, az irányítási döntésekre, ezek szakmai megalapozására helyezi a hangsúlyt. Végső soron tehát a versenyképesség javítására, a gyors ütemben átrendeződő világgazdaság e meghatározó tényezőjére. Jól szerkesztett szakmai munkáról van szó, mely az átfogó elméleti és gyakorlati ismeretek mellett számos esettanulmány és interaktív háttéranyag segítségével teszi a könyvet változatossá és alkalmazhatóvá annak tudásanyagát. Mind a gyakorlati szakemberek, mind a tanulmányaikat folytatók számára jól használható, értékes mű született.

Radó András

vezérigazgató-helyettes

Richter Gedeon Nyrt.

A könyv kiválóan szemlélteti, hogy a disztribúciós logisztika mikor nő túl egyszerű kiszolgáló funkcióján, és mikor válik igazi stratégiai szereplővé. Elolvasása azzal az előnnyel is jár, hogy közben modern üzleti szemlélet épül fel bennünk, a sok példán keresztül pedig jobban megismerhetjük a gazdaság szereplőit.

Vörös József

az MTA levelező tagja

tanszékvezető egyetemi tanár

Pécsi Tudományegyetem

Hivatkozás: https://mersz.hu/gelei-logisztikai-dontesek//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave