Gelei Andrea (szerk.)

Logisztikai döntések

Fókuszban a disztribúció


Összefoglalás

A kiszervezésről (outsourcing) szóló fejezet a disztribúcióhoz kapcsolódó stratégiai döntés megalapozásához kívánt segítséget nyújtani. Ezen belül kiemelt szerepet szánt a mérlegelést meghatározó számszerűsíthető és nem számszerűsíthető kritériumoknak, valamint a nemzetközi elmélet és gyakorlat alapján a kiszervezési folyamat felépítése és a folyamat kritikus pontjai bemutatásának. A fejezet ily módon útmutatóul szolgál az outsourcing és insourcing, esetlegesen a cosourcing döntések kidolgozásához, megvalósításához és kontrolljához. Felhívja a figyelmet azokra a jelenleg még általában elhanyagolt kiszervezési és partnerkapcsolati területekre, mint például a szerződések tartalma, ahol a végrehajtási folyamat szerződésbeli alátámasztásának szükségességét emeli ki, valamint annak a fontosságára, hogy nem elég a szerződést megkötni és az induló kiszervezést megvalósítani, hanem foglalkozni kell a folyamatos fejlesztéssel, és a problémamegoldáshoz közös fórumokat kell teremteni. Javasolt továbbá a folyamatos tréningek és továbbképzések szervezése is a kölcsönös bizalom és megértésre törekvés jegyében. Az alapprobléma tárgyalását a logisztikai szolgáltatói piac új szereplőinek bemutatása és a logisztikai szolgáltatásokkal szembeni követelmények értelmezése kíséri a fejlődési tendenciák érzékeltetése okán, de a minőségi követelmények változásai tükrében a szolgáltatóval szembeni elvárások megfogalmazása miatt is.

Logisztikai döntések

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 808 8

Hiánypótló szakkönyvet tart a kezében az olvasó egy gyorsan fejlődő szakterületről, a disztribúciós logisztikáról. Különösen aktuálissá teszi a művet, hogy a stratégiai, az irányítási döntésekre, ezek szakmai megalapozására helyezi a hangsúlyt. Végső soron tehát a versenyképesség javítására, a gyors ütemben átrendeződő világgazdaság e meghatározó tényezőjére. Jól szerkesztett szakmai munkáról van szó, mely az átfogó elméleti és gyakorlati ismeretek mellett számos esettanulmány és interaktív háttéranyag segítségével teszi a könyvet változatossá és alkalmazhatóvá annak tudásanyagát. Mind a gyakorlati szakemberek, mind a tanulmányaikat folytatók számára jól használható, értékes mű született.

Radó András

vezérigazgató-helyettes

Richter Gedeon Nyrt.

A könyv kiválóan szemlélteti, hogy a disztribúciós logisztika mikor nő túl egyszerű kiszolgáló funkcióján, és mikor válik igazi stratégiai szereplővé. Elolvasása azzal az előnnyel is jár, hogy közben modern üzleti szemlélet épül fel bennünk, a sok példán keresztül pedig jobban megismerhetjük a gazdaság szereplőit.

Vörös József

az MTA levelező tagja

tanszékvezető egyetemi tanár

Pécsi Tudományegyetem

Hivatkozás: https://mersz.hu/gelei-logisztikai-dontesek//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave