Gelei Andrea (szerk.)

Logisztikai döntések

Fókuszban a disztribúció


Esettanulmány

A Hangzás Rt. speciális jellemzőkkel bíró, szórakoztató elektronikai cikkeket gyártó vállalat. Az iparág igen telített, számos cég versenyez a fogyasztók kegyeiért. A vállalat éppen ezért nem tudja árait emelni, inkább azok csökkentésére, de legalább szinten tartására kell törekednie. A versenyelőny egyik legfontosabb forrása a közvetlen megrendelőknek (elsősorban nagy kiskereskedelmi vállalatok boltjainak vagy központi raktárainak) ígért rövid szállítási határidő. 2012-ben a cég átlagos szállítási határideje 2 hét, míg 2011-ben még csak 1 hét volt. 2012-ben romlott a cég szállítási pontossága is. Míg 2012-ben a rendeléseknek mindössze 5%-át teljesítették határidőn túl, 2003-ra ez az arány 8%-ra emelkedett.

Logisztikai döntések

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 808 8

Hiánypótló szakkönyvet tart a kezében az olvasó egy gyorsan fejlődő szakterületről, a disztribúciós logisztikáról. Különösen aktuálissá teszi a művet, hogy a stratégiai, az irányítási döntésekre, ezek szakmai megalapozására helyezi a hangsúlyt. Végső soron tehát a versenyképesség javítására, a gyors ütemben átrendeződő világgazdaság e meghatározó tényezőjére. Jól szerkesztett szakmai munkáról van szó, mely az átfogó elméleti és gyakorlati ismeretek mellett számos esettanulmány és interaktív háttéranyag segítségével teszi a könyvet változatossá és alkalmazhatóvá annak tudásanyagát. Mind a gyakorlati szakemberek, mind a tanulmányaikat folytatók számára jól használható, értékes mű született.

Radó András

vezérigazgató-helyettes

Richter Gedeon Nyrt.

A könyv kiválóan szemlélteti, hogy a disztribúciós logisztika mikor nő túl egyszerű kiszolgáló funkcióján, és mikor válik igazi stratégiai szereplővé. Elolvasása azzal az előnnyel is jár, hogy közben modern üzleti szemlélet épül fel bennünk, a sok példán keresztül pedig jobban megismerhetjük a gazdaság szereplőit.

Vörös József

az MTA levelező tagja

tanszékvezető egyetemi tanár

Pécsi Tudományegyetem

Hivatkozás: https://mersz.hu/gelei-logisztikai-dontesek//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave