Kepes Ágnes, Sille István

Gyakorlati protokoll

Hoszteszeknek, rendezvényszervezőknek


Svédország

Ebben az országban a királyság valahogy összefér a demokráciával, a befelé fordulás a világ iránti nyitottsággal, a személyes tartózkodás a közvetlen kapcsolatteremtés igényével. Talán ezért indult el 1963 táján az a mozgalom, amely az országban általánossá tette a tegeződést. A tegeződés nem jelentett bizalmaskodást. De félreérthetősége miatt egyre kötelezőbben visszatérőben vannak a magázódás/önözés legudvariasabb formái: Herr, Fru, Fröken.

Gyakorlati protokoll

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 764 7

A szerzőpáros, Kepes Ágnes és Sille István könyve elsősorban azoknak hasznos, akiknek fő feladatuk a rendezvények szervezése, a hoszteszeknek, akik a különféle események sikerét közreműködőként biztosítják. Emellett praktikus információkat tartalmaz a könyv PR-ügynökségek, kommunikációs cégek munkatársai számára, de azoknak is, akik különféle szolgáltatásokat ajánlanak különböző események, rendezvények szervezéséhez. Sőt, a könyv segítséget nyújt azoknak is, akik a rendezvényeknek „csak” meghívottjai, résztvevői. Őszintén bevallom, elfogult vagyok a szerzőpárossal kapcsolatban. Kepes Ágnessel számtalan rendezvényt szerveztünk együtt. Sille Istvántól tanultam meg, s később együtt is tanítottam vele a protokoll és etikett alapjait, elméletét és gyakorlatát egyaránt.

Azt gondolom, hogy fontos szakmai könyvet írtak meg.

A könyvet egy, a könyvből vett idézettel szeretném a kedves olvasó figyelmébe ajánlani. Így szól: „nincs semmi fontosabb, mint a mosoly”. Az olvasó, legyen az rendezvényszervező, szolgáltató vagy részt vevő munkatárs, hosztesz, házigazda avagy résztvevő, tekintse ezt a könyvet mosolyként, s használja akár tankönyvként, akár lexikonként vagy kézikönyvként, tanuljon meg e könyvből, annak szerzőivel együtt, mosolyogni.

Barát Tamás

A protokoll az apró részletek szociológiája, melyek, gondolom, nyilvánvalóak - az, hogy hány gomb van egy zakón, vagy milyen színű egy hosztesz ruhája, talán nem befolyásolja az öltözetek hordhatóságát, funkcionalitását. Ám ami a „szociológiát” illeti, ott már veszélyes vizekre evezünk. Társadalmilag veszélyesre. A protokoll megkülönböztet. Keveredik benne a hagyomány és a tisztelet a társadalmi hierarchiával. Mindenkinek a rangja szerint - a rang láthatóvá válik. Kasztok, alkasztok és al-alkasztok manifesztálódnak. Egy apró tévedés a hierarchia megsértését jelentheti - súlyosabb esetben országok megsértését. Ki a magasabb rangú, ki a vendég és ki a vendéglátó: Antonius vagy Kleopátra?

Ha a rendezvények szervezését nézzük, akkor a protokoll a vendéglátó, a szervező arculata. És, mint tudjuk, az arculat a kialakuló image meghatározó eleme.

A vendéglátásban részt vevők - a szakácstól kezdve a pincéreken át egészen a hoszteszekig - a vendéglátó meghosszabbított kezeként működnek. Egy unott, mísz hosztesz a vendéglátót, rendezőt mutatja fel unottként, nemtörődömként.

A szerzők évtizedeken át a gyakorlatban művelték a formális társadalmi események mesterségét. Sille István különféle nagy állami szervezetek társadalmi kapcsolatokért és eseményekért felelős vezetőjeként, Kepes Ágnes pedig a „tűzvonalban”, a vendéglátók és rendezvényszervezők meghosszabbított kezeként. Mindketten elmélyültek az apró részletekben, és mindketten átlátták a szervezés nagy egészét. Többek között közös bennük az is, hogy protokollhoz nem igazán értő embereket kellett irányítaniuk, felügyelniük. Megtapasztalhatták a rendezvények sötét oldalát is. Közös könyvükben mintegy GPS-t adnak a rendezvények szervezőinek kezébe. Megmutatják a helyes utakat és a leselkedő veszélyeket. A példák főként a lehetséges veszélyekről szólnak -tanulságosan, a még nem gyakorlott szervezők számára.

Minden rendezvény gazdájának ajánlom: használják bátran ezt a GPS-t - saját arculatukat csiszolhatják vele!

Sós Péter János

Hivatkozás: https://mersz.hu/sille-kepes-gyakorlati-protokoll//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave