Muraközy László

Államok kora

Az európai modell


Két évtized menetelés

Az ötvenes és hatvanas évek fellendülése mögött az időszak végére már jelentős feszültségek húzódtak meg mind a fejlett gazdaságok belső életében, mind a világgazdaság alakulásában (Erdős, 1972). Alapvető strukturális változások indultak meg. A szolgáltató ágazatok előretörtek, a hagyományos iparágak visszaszorultak (Berend, 2010, 24). Demográfiai gondokat és társadalmi konfliktusokat jelentett a második világháború utáni nagy létszámú nemzedék felnőttkorba lépése. Jelezte ezt az 1968-as diáklázadások sorozata. Mindezeket a konfliktusokat a kiterjedő állami beavatkozás tompította, de meg nem oldotta. A pénzügyi rendszeren is hasadás keletkezett, amikor a hetvenes elején felbomlott a Bretton Woodsban kialakított nemzetközi pénzügyi rendszer. A nemzetközi erővonalak is jelentősen módosultak. Európa megerősödött a második világháborúban való összeomlás után, de még jelentősebb Ázsia, Japán előretörése. Szintén felbomlott a régmúltból visszamaradt gyarmati rendszer. Mindez a világgazdaság struktúrájában mélyreható mozgásokat indított el (Kádár, 1979; Kádár, 1984). Az 1973-ban kibontakozó válságban az olajárrobbanás csak a szikrát jelentette.52

Államok kora

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 769 2

Akit nem elégítenek ki az állam szerepéről szóló hangzatos frázisok, hanem meg akarja ismerni a tényeket - számszerű adatok impozáns tömegét találhatja meg Muraközy László könyvében, jól áttekinthető táblázatokba és ábrákba rendezve. Aki viszolyog az előítéletek által sugalmazott retorikák közötti süket vitáktól - tárgyilagos és pártatlan eligazítást kaphat az eszmei áramlatokról ebben a műben. Aki nem elégszik meg egy kis ország problémáinak befelé forduló, provinciális vizsgálatával, vegye kézbe az Államok korát, amely a nagy történelmi folyamatokba, az egész világra ható tendenciákba beleágyazva világítja meg az állam szerepének változásait. A könyv a legjobb pillanatban jelent meg.

Kornai János, a Harvard és a Corvinus egyetem emeritus professzora

Muraközy László távolságtartó, tudományos igényességgel bizonyítja, hogy a fenntartható fiskális fejlődési pálya az állam szerepfelfogásában, s e szerep betöltése minőségében, a kormányzás valós teljesítményében ragadható meg. A könyv megérteti, hogy a tartalom harmóniájának a célok megválasztásában és az elérésüket szolgáló eszközök alkalmazásában is érvényesülnie kell. Nem lehetséges jó célokat megvalósítani úgy, hogy az eszközök egymásnak ellentmondóak, az adott társadalmi-gazdasági közegben teljesíthetetlenek. A könyvet jó szívvel ajánlom mindazoknak, akik érteni akarják, hogy mi és miért történik ma körülöttünk és velünk, s éppen úgy, ahogy.

Kovács Árpád, a Szegedi Tudományegyetem professzora, a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke

Hivatkozás: https://mersz.hu/murakozy-allamok-kora//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave