Muraközy László

Államok kora

Az európai modell


Az állami szerepvállalás és a közgazdasági gondolkodás régi-új hangsúlyai az elmúlt évtizedekben

Az állam a modern társadalmak egyik legfontosabb intézménye. Amint a vegyes gazdaság elnevezés, illetve számtalan más mozzanat is bizonyítja, elemzésénél, kimondva vagy kimondatlanul, a másik alapvető intézmény, a piac is mindig jelen van. Hiszen amikor az állam kiterjedéséről beszélünk, s azt vizsgáljuk, akkor ezzel egyúttal a piac egyfajta visszaszorulását is deklaráljuk. Ezzel eleve, akarva-akaratlan, a közgazdasági elméleti viták egyik fókuszpontjába is kerülhetünk, hiszen az állam és a piac szerepének megítélése két nagy gondolkodási áramlatra osztotta és osztja a közgazdászokat.

Államok kora

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 769 2

Akit nem elégítenek ki az állam szerepéről szóló hangzatos frázisok, hanem meg akarja ismerni a tényeket - számszerű adatok impozáns tömegét találhatja meg Muraközy László könyvében, jól áttekinthető táblázatokba és ábrákba rendezve. Aki viszolyog az előítéletek által sugalmazott retorikák közötti süket vitáktól - tárgyilagos és pártatlan eligazítást kaphat az eszmei áramlatokról ebben a műben. Aki nem elégszik meg egy kis ország problémáinak befelé forduló, provinciális vizsgálatával, vegye kézbe az Államok korát, amely a nagy történelmi folyamatokba, az egész világra ható tendenciákba beleágyazva világítja meg az állam szerepének változásait. A könyv a legjobb pillanatban jelent meg.

Kornai János, a Harvard és a Corvinus egyetem emeritus professzora

Muraközy László távolságtartó, tudományos igényességgel bizonyítja, hogy a fenntartható fiskális fejlődési pálya az állam szerepfelfogásában, s e szerep betöltése minőségében, a kormányzás valós teljesítményében ragadható meg. A könyv megérteti, hogy a tartalom harmóniájának a célok megválasztásában és az elérésüket szolgáló eszközök alkalmazásában is érvényesülnie kell. Nem lehetséges jó célokat megvalósítani úgy, hogy az eszközök egymásnak ellentmondóak, az adott társadalmi-gazdasági közegben teljesíthetetlenek. A könyvet jó szívvel ajánlom mindazoknak, akik érteni akarják, hogy mi és miért történik ma körülöttünk és velünk, s éppen úgy, ahogy.

Kovács Árpád, a Szegedi Tudományegyetem professzora, a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke

Hivatkozás: https://mersz.hu/murakozy-allamok-kora//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave