Majd bekövetkezett a politikai rendszerváltozás, s azzal a piacgazdaságra való visszatérés. A politikai, publicisztikai és tudományos szóhasználatban a visszatérés szóhasználata nem terjedt el. Ennek az egyik oka talán az, hogy a felnőtt generációnak már nem lehetett élménye a második világháború előtti kapitalizmusról, hacsak a családban nem hallottak a „régi világ” rendjéről. A rendszerváltozás történelmi pillanatában a negyvenévesnél fiatalabbaknak kevés fogalmuk volt a polgári előzményekről. Amit az állami iskolarendszerben tanultak a korról, az jórészt negatív volt: a négy évtizedes szocialista korszak alatt a rendszer önlegitimációját szolgálta a második világháborút megelőző időszak gyengéinek kidomborítása. A nemzetközi tudományos és politikai körök gondolkodásában is hiányos volt annak ismerete, hogy a térség hasonló helyzetű többi népével együtt a magyar társadalom a szovjet érdekszférába kerüléskor kifejlett (noha mai fogalmainkkal: fél-periferikus vonásokat mutató) kapitalizmust hagyott hátra. Holott amint Tomka Béla az újabb gazdaságtörténeti munkák alapján bemutatja: a magyarországi gazdasági fejlettség számára referenciaként szolgáló osztrák szinthez a második világháború előtti években jutottunk a legközelebb: az egy főre jutó gazdasági teljesítmény a nyugati szomszédunkénak 75 százalékát érte el, ami jobb a dualizmus korában, 1880-ban mért 60 százalékos szintnél.71