Bod Péter Ákos

Nem szokványos gazdaságpolitikák

Évtizedek óta


De mitől lesz jobb a gazdaságunk a rendszerváltozást követően?

A talpon maradáshoz tehát gazdasági növekedés kell. Mint ahogy a többi nagy horderejű gazdasági és társadalmi feladathoz is: a gazdasági szerkezet modernizálásához, a munkanélküliség mérsékléséhez, az életkörülmények hőn várt javulásához. Az átalakulási válság természetéből adódóan azonban az új pályára állás előtt egy ideig sajnos még csökken a gazdasági teljesítmény, zsugorodik a gazdaság – ezt előre lehetett látni. Azt is, hogy a nem-piaci rezsim vége egyszeri árszintemelkedéssel jár akkor is, ha nincs inflációs előzménye, hagyománya az adott gazdasági rendszernek. Márpedig nagyon is volt: a sajátos magyar tervgazdasági szisztémának részéve lett az árak folyamatos kiigazítása (emelése), valamint az elfojtott infláció is, aminek a jele a vevők sorban állása és a minőség romlása. Az árnövekedéshez hozzá is szoktak a fogyasztók, és nem kevésbé a termelők, kereskedők.

Nem szokványos gazdaságpolitikák

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 834 7

Hogy is jutottunk ide? És hova vezet mindez? - Aligha van időszerűbb és gyakoribb kérdés, amivel a válságot követő, a bevett közgazdasági közelítésekkel szembeni külön útját hangoztató - vagy éppen csak gyakorló - európai gazdaságpolitikák elemzői akarva-akaratlanul is szembesülnek. E kötetben a részt vevő megfigyelő történeti és elméleti mérlegen értékeli az elmúlt évtizedek magyar teljesítményét, izgalmas együtt gondolkodásra és néha kemény vitára is invitálva a való élet kérdéseire érzékeny olvasók széles körét.

Csaba László akadémikus

Bod Péter Ákos fél százados távlatba helyezve mutatja be a hazai „nem szokványos gazdaságpolitikák” máig tartó kacskaringóit. Meggyőzően rögzíti: az utolérési kényszer erősíti a külön út keresését, de növeli a tévút esélyét is. Gazdasági siker és sikertelenség dolgában végül az emberi tőke dönt. Tisztelettel ajánlom az olvasók figyelmébe megfontolt következtetéseit.

Tölgyessy Péter

Hivatkozás: https://mersz.hu/bod-nem-szokvanyos-gazdasagpolitikak//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave