Muraközy László (szerk.)

Minden Egész eltörött

Útteremtés és útfüggőség válságos környezetben


A nem fiskális egyensúlytalanságok

A 2008 szeptemberében kirobbant pénzügyi válság rávilágított arra is, hogy a fiskális folyamatokat nem célszerű izoláltan vizsgálni, ugyanis az elmúlt időszakban olyan országok is rendkívül sérülékenynek bizonyultak, ahol nem voltak költségvetési problémák, ugyanakkor makrogazdasági egyensúlyhiányok akár súlyos mértékben felhalmozódtak. Írország (és például Spanyolország) esetében a válság előtt nemhogy hiányt, hanem többletet mutatott a költségvetés, és az államadósság is alacsony volt (Írországban mindössze a GDP 25%-a). Az ország sérülékenysége mégis óriásira nőtt elsősorban az ingatlanszektorban kialakult árbuborékok, a kockázatossá váló banki hitelportfóliók, illetve az előbbiek folyományaként eltorzuló gazdasági szerkezet miatt. A hitelezési boom gyakran az eurózóna átlagánál magasabb inflációban is lecsapódott, ami a valutaövezeten belül az ár-versenyképességi mutatók és ezzel párhuzamosan a folyó fizetési mérleg folyamatos romlását idézte elő. A költségvetés stabilitását nemcsak a válság hatására gyorsan összezuhanó gazdasági aktivitás ásta alá, hanem a pénzügyi közvetítőrendszer megmentése érdekében kifizetett masszív közpénzek is. Végül Írország 85 milliárd eurós nemzetközi mentőcsomagra szorult 2010 novemberében (ami egyben a 2010 májusában létrehozott ideiglenes pénzügyi mentőmechanizmusok debütálását is jelentette).

Minden Egész eltörött

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 772 2

Könyvünk az Akadémiai Nívódíjas Gazdaságpolitikai kerekasztal sorozatnak immár a hatodik kötete. A kötet szerzői komparatív közelítésben elemzik Magyarország növekedési lehetőségeit, annak európai feltételrendszerét. Mint az Útteremtés és útfüggőség válságos környezetben alcím is utal rá, olyan pályát kell találnunk, amely - tanulva a sikeres nemzetközi tapasztalatokból - szakít a lemaradást konzerváló és erősítő magyar gyakorlattal.

Szerzők:

BENCZES ISTVÁN a Budapesti Corvinus Egyetem Világgazdasági Tanszékének habilitált egyetemi docense, junior príma- és Káldor-díjas közgazdász.

CSABA LÁSZLÓ akadémikus, egyetemi tanár. Írásai 20 országban jelentek meg. Több mint 200 tudományos közlemény szerzője.

GYŐRFFY DÓRA a Pázmány Péter Katolikus Egyetem habilitált egyetemi docense. Tanulmányait a Harvard Egyetemen és a Közép-európai Egyetemen végezte.

JANKOVICS LÁSZLÓ az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete gazdasági attaséja. Rendszeresen publikál a fiskális és monetáris politika kérdéseiben.

MURAKÖZY LÁSZLÓ a debreceni Közgazdaságtudományi Kar alapítója, 2000 és 2004 között első dékánja. A Gazdaságpolitikai kerekasztal sorozat szervezője.

PALÓCZ ÉVA a Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Zrt. vezérigazgatója. Az ELTE Politológiai Intézet óraadó tanára. A Magyar Közgazdasági Társaság alelnöke.

REZESSY GERGELY tanulmányait a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen végezte. A Budapest Corvinus Egyetemen doktorandusz és óraadó tanár.

TÖRÖK ÁDÁM az MTA rendes tagja, egyetemi tanár. Tagja az MTA elnökségének. Eddig hat könyve és több mint 150 folyóiratcikke jelent meg.

VERES ANITA az MTA-PE Regionális Innovációs és Fejlődéstani Hálózati Kutatócsoport tudományos segédmunkatársa, PhD-jelölt.

Hivatkozás: https://mersz.hu/murakozy-minden-egesz-eltorott//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave