Muraközy László (szerk.)

Földobott kő?

Tények és tendenciák a 21. században


A változás ígérete 2010-ben

2010-ben az új kormány hatalomra kerülésekor egy új korszak kezdetét és a rendszerváltás befejezését ígérte. A feltételek kedvezőek voltak, hiszen a Bajnai-kormány a szükséges kiigazítás jelentős részét elvégezte, és az országot visszavezetette a nemzetközi pénzpiacokra. A továbbra is fennálló bizonytalanság miatt a kormány keze, úgy tűnt, meg van kötve az osztogatások tekintetében. A stabil kétharmados többség és az ellenzéki erők összeomlása lehetővé tette (volna) a hosszabb távú szerkezeti változásokat, amelyekkel korlátozott mandátuma miatt a leköszönő kormány nem tudott mit kezdeni.

Földobott kő?

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 841 5

Könyvünk az Akadémiai Kiadó Gazdaságpolitikai kerekasztal soroza tának immár az ötödik kötete. A sorozat 2011¬ben Akadémiai Nívódíjban részesült. Az első könyv, Fecseg a felszín és hallgat a mély címmel, azt vizsgálta, hogyan siklott ki a magyar rendszerváltás sokat ígérő folyamata a kétezres évek elejére. A második kötet A jelen a jövő múltja címmel előre tekintett, a lehetséges utakat, pályákat kereste és vázolta fel, illetve az előrehaladást gátló „csapdákat", elkerülendő zsákutcákat elemezte. A harmadik kötet Válságban és válság nélkül címmel a nemzetközi pénzügyi vihar körülményeit is mérlegelve jelezte, hogy Magyarország tovább sodródik az európai főáramlattól való lemaradás felé. A negyedik könyv, 20 év múlva. Vissza a jövőbe címmel, az elmúlt két évtized tanulságai alapján, az előttünk álló lehetőségeket és követendő irányokat elemezte.

Jelen kötetünk továbblépett Magyarország helyzetének és a hazánknak irányadó és meghatározó európai környezet elemzésében. Benczes István, Csaba László, Győrfy Dóra, Muraközy László, valamint a Király Júlia-Banai Ádám, Tóth István György-Keller Ádám és Török Ádám-Kovács Bernadett szerzőpárosok most is hosszabb távú közelítésben, történelmi és nemzetközi összefüggéseibe helyezve elemzik Magyarország helyzetét, tárják fel a gazdaság, a társadalom, a gazdaságpolitika különböző rétegeit, ahogyan ezt a Tények és tendenciák a 21. században alcím is jelzi.

Hivatkozás: https://mersz.hu/murakozy-foldobott-ko//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave