A független intézmények fő feladata a felelős költségvetési politika „intézményi horgonyának” szerepköre, ami azt jelenti, hogy az ilyen jellegű intézmények politikailag független pozícióból készítenek elemzéseket és mondanak véleményt a fiskális politikáról, tájékoztatják az adófizetőket a költségvetés fenntarthatóságáról. Ezek a független költségvetési intézmények képesek lehetnek arra, hogy törvényes felhatalmazásukra támaszkodva korlátozzák az államadósság növekedését. A fiskális szabályrendszer négy alappilléree épül, ezek: az adósságszabály mint korlát, a költségvetési egyenlegcél, a kiadási szabály mint eszköz és végül a költségvetési tanács mint az egész szabályrendszer támogatója. A középtávú egyenlegcél elérésének és az államadósság megfelelő ütemű csökkentésének összekapcsolására lehet példa a magyar reáladósság-szabály (real debt rule), illetve a költségvetési kiadások jogi korlátozása (spending limit rule) (Ódor–P. Kiss, 2011).107 Az adósság, egyenleg- és kiadási szabályok ellenösztönzést is jelenthetnek, ugyanis nem veszik figyelembe, hogy a strukturális intézkedések költségekkel is járnak. Egy szlovák javaslat szerint megoldás lehet a problémára, ha a kiadások növekedési ütemének meghatározásakor a lehető legszélesebb kontextust veszik számításba, amelynek során figyelembe veszik a hosszú távú előnyöket és az átmeneti költségeket is. A nettóérték-koncepció feloldaná a strukturális intézkedések rövid és hosszú távú hatásainak ellentétét. A növekedési ütem felülvizsgálatában szerepe lenne a költségvetési tanácsnak, azonban a kiadások növekedési ütemét a kormányzatnak kell meghatározni, mivel az értékválasztás kérdése (Ódor–P. Kiss, 2011).