Muraközy László (szerk.)

Földobott kő?

Tények és tendenciák a 21. században


Devizahitelezés a háztartások szempontjából – ésszerűség és irracionalitás

A háztartások döntését a közbeszéd (és a politikai beszéd) gyakran a tudatlanság és megtévesztettség következményeként írja le. A „dollarizációt” vizsgáló tanulmányokban rendszeresen előkerül ez a motívum mint a nem hazai valutában történő eladósodás egyik motívuma: a háztartás, amelyik nincs tisztában a fedezetlen kamatparitás törvényével (és miért is lenne?) „tudatlanul” eladósodik (Zettelmeyer–Nagy–Stephen, 2010). A devizában eladósodó magyar háztartások teljesen heterogének voltak iskolázottság, vagyon vagy kockázatelutasítás szempontjából (Pellényi–Bilek, 2009), ellentétben az osztrák háztartásokkal, ahol a svájcifrank-hitelek felvétele inkább a jobb módú, vagyonosabb rétegekre volt jellemző. Ebből az empirikus tényből akár arra is következtethetnénk, hogy a hitelfelvevők jelentős körére a „tudatlanság” volt a jellemző motívum, azaz az egész történet egy irracionális döntés eredménye volt. Az alábbiakban megmutatjuk, hogy kellő racionális indokkal lehetett megtámasztani a devizahitel melletti döntést, és egyáltalán nem a „tudatlanság” volt a döntő ok.

Földobott kő?

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 841 5

Könyvünk az Akadémiai Kiadó Gazdaságpolitikai kerekasztal soroza tának immár az ötödik kötete. A sorozat 2011¬ben Akadémiai Nívódíjban részesült. Az első könyv, Fecseg a felszín és hallgat a mély címmel, azt vizsgálta, hogyan siklott ki a magyar rendszerváltás sokat ígérő folyamata a kétezres évek elejére. A második kötet A jelen a jövő múltja címmel előre tekintett, a lehetséges utakat, pályákat kereste és vázolta fel, illetve az előrehaladást gátló „csapdákat", elkerülendő zsákutcákat elemezte. A harmadik kötet Válságban és válság nélkül címmel a nemzetközi pénzügyi vihar körülményeit is mérlegelve jelezte, hogy Magyarország tovább sodródik az európai főáramlattól való lemaradás felé. A negyedik könyv, 20 év múlva. Vissza a jövőbe címmel, az elmúlt két évtized tanulságai alapján, az előttünk álló lehetőségeket és követendő irányokat elemezte.

Jelen kötetünk továbblépett Magyarország helyzetének és a hazánknak irányadó és meghatározó európai környezet elemzésében. Benczes István, Csaba László, Győrfy Dóra, Muraközy László, valamint a Király Júlia-Banai Ádám, Tóth István György-Keller Ádám és Török Ádám-Kovács Bernadett szerzőpárosok most is hosszabb távú közelítésben, történelmi és nemzetközi összefüggéseibe helyezve elemzik Magyarország helyzetét, tárják fel a gazdaság, a társadalom, a gazdaságpolitika különböző rétegeit, ahogyan ezt a Tények és tendenciák a 21. században alcím is jelzi.

Hivatkozás: https://mersz.hu/murakozy-foldobott-ko//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave