A korábbi fejezetekben többször is kiemelésre került, hogy a költségvetési egyensúly fogalmát legalább két időtávon célszerű értelmezni, annak megfelelően, hogy a konjunkturális hatások semlegesíthetők-e vagy sem. Rövid távon a gazdasági ciklus kedvezőtlen éveiben, azaz a növekedési trendhez képest elmaradó gazdasági növekedéssel járó években, elfogadható, ha a költségvetés többet költ és kevesebb bevételre tesz szert, mint a gazdasági növekedés gyorsulását jelentő fellendülés esztendeiben. Ilyen helyzetekben természetes az egyik évről a másikra ingadozó államháztartási elsődleges egyenleg, ezért bizonyos mértékű költségvetési hiány is tolerálható. Középtávon (3–5 évben gondolkodva) ugyanakkor a gazdasági ciklus kedvező éveinek kompenzálniuk kell a recessziós esztendők egyensúlyrontó többletköltekezéseit. Ha tehát a költségvetési kiadások és bevételek alakulása igazodik a konjunktúra alakulásához, akkor középtávon a költségvetési többlet ellentételezi a hiányt. Középtávon ezért törekednie kell a fiskális politikának a kiegyensúlyozottságra. Amennyiben nem így tesz, és középtávon is (állandósuló) hiányt termel, akkor viszont már nem beszélhetünk konjunkturális hatásokról, ehelyett olyan szerkezeti problémák meglétére kell következtetni, amelyek az intézményi, a kiadási, valamint a bevételi szerkezetből erednek. Ezek a szerkezeti problémák egyebek mellett abban is megmutatkoznak, hogy a gazdasági növekedés szempontjából kedvező években a bevételek és a kiadások nem az ideálisnak gondolt forgatókönyvnek (pályának) megfelelően alakulnak – a tervezetthez képest kisebb többletet, sőt egyenesen hiányt eredményezve.