Inotai András, Juhász Ottó

Kína és a válság


Bevezetés

A kínai–japán kapcsolatokat az együttműködés és a rivalizálás kettősége jellemzi. Az elmúlt két évtizedben Kína és Japán gazdasági függősége jelentősen nőtt. A bilaterális kereskedelemi és működőtőke-kapcsolatok megerősödése a két ázsiai ország szoros gazdasági együttműködését jelzi. Japán működőtőke-befektetései, fejlett technológiája és fejlesztési segélyei nagymértékben hozzájárultak a kínai gazdaság modernizálásához. A kínai–japán kooperáció fokozódása – a külkereskedelem és a tőkebefektetések mellett – az energia területén is megfigyelhető, hiszen Japán fejlett környezetvédelmi és energiatechnológiával látja el Kínát. A kínai–japán energiakapcsolatokban azonban az együttműködés mellett kismértékben ugyan, de az energiahordozók megszerzéséért folytatott versengés is jelen van, ugyanis Japán és Kína a világ jelentősebb energiafelhasználó országai közé tartoznak.

Kína és a válság

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 770 8

A mű szerves folytatása a 2009-ben, ugyancsak az Akadémiai Kiadó gondozásában megjelent, A változó Kína kötetnek. A korábbi kutatásokra alapozva egyrészt Kína belső politikai, gazdasági és társadalmi fejlődésének válságállóságát, illetve a válság első szakaszára adott kínai válaszokat vizsgálja. Másrészt a kötet kiemelt figyelmet szentel Kína nemzetközi kapcsolatainak a legfontosabb kétoldalú viszonylatokban, valamint az ország növekvő jelentőségének a multilaterális együttműködésben, amit a globális pénzügyi és gazdasági válság egyértelműen felértékelt. Valamennyi tanulmány kiemelten kezeli a válság első szakaszának hatását Kína belső és nemzetközi stratégiájának, valamint szerepvállalásának alakulására, ami alapvetően befolyásolja vagy akár meg is határozza a következő évtizedek világpolitikai és világgazdasági fejlődésének irányát.

Hivatkozás: https://mersz.hu/inotai-juhasz-kina-es-a-valsag//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave