Inotai András, Juhász Ottó

Kína és a válság


Összefoglalás

Az elmúlt két évtizedben Kína és Japán a köztük lévő gazdasági kapcsolatokat – a külkereskedelem és a működőtőke-befektetések által – egyre szorosabbra fűzték. Kína Japán első számú kereskedelmi partnere, míg Japán a második legjelentősebb kereskedelmi partnere Kínának. Kína az ezredfordulót követően, az ázsiai régión belül a japán tőkebefektetések legfontosabb célpontjává vált. A japán vállalatok 2006-ig kumulált értéken számítva 58 milliárd dollárt fektettek be Kínába. A Kínába irányuló külföldi tőke második legjelentősebb forrásországa Japán. A jelenlegi válság kínai–japán gazdasági kapcsolatokra gyakorolt hatásairól még korai lenne messzemenő következtetéseket levonni, ugyanakkor annyi bizonyosan megállapítható, hogy 2009-ben a bilaterális kereskedelem éves szinten visszaesést fog mutatni, megtörve a korábbi évek növekvő trendjét.

Kína és a válság

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 770 8

A mű szerves folytatása a 2009-ben, ugyancsak az Akadémiai Kiadó gondozásában megjelent, A változó Kína kötetnek. A korábbi kutatásokra alapozva egyrészt Kína belső politikai, gazdasági és társadalmi fejlődésének válságállóságát, illetve a válság első szakaszára adott kínai válaszokat vizsgálja. Másrészt a kötet kiemelt figyelmet szentel Kína nemzetközi kapcsolatainak a legfontosabb kétoldalú viszonylatokban, valamint az ország növekvő jelentőségének a multilaterális együttműködésben, amit a globális pénzügyi és gazdasági válság egyértelműen felértékelt. Valamennyi tanulmány kiemelten kezeli a válság első szakaszának hatását Kína belső és nemzetközi stratégiájának, valamint szerepvállalásának alakulására, ami alapvetően befolyásolja vagy akár meg is határozza a következő évtizedek világpolitikai és világgazdasági fejlődésének irányát.

Hivatkozás: https://mersz.hu/inotai-juhasz-kina-es-a-valsag//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave