Inotai András, Juhász Ottó

Kína és a válság


Gazdasági kapcsolatok

2008 decemberében tartották a kínai–amerikai gazdaságstratégiai párbeszéd (SED) ötödik fordulóját (a két ország ezen kívül a biztonsági stratégia kérdéseiben is intézményes dialógust folytat). A legutóbbi SED olyan átfogó ügyeket érintett, mint a globális pénzügyi (gazdasági) válság és annak közös erőfeszítéssel való kezelése, az energiabiztonság és a környezetvédelem területén folytatott együttműködés, a kétoldalú kereskedelem és azon belül a valutaárfolyamok alakítása. Mindezek a kérdések természetesen nemcsak a kínai–amerikai bilaterális kapcsolatok szempontjából, hanem az egész világ számára kiemelkedő jelentőséggel bírnak.

Kína és a válság

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 770 8

A mű szerves folytatása a 2009-ben, ugyancsak az Akadémiai Kiadó gondozásában megjelent, A változó Kína kötetnek. A korábbi kutatásokra alapozva egyrészt Kína belső politikai, gazdasági és társadalmi fejlődésének válságállóságát, illetve a válság első szakaszára adott kínai válaszokat vizsgálja. Másrészt a kötet kiemelt figyelmet szentel Kína nemzetközi kapcsolatainak a legfontosabb kétoldalú viszonylatokban, valamint az ország növekvő jelentőségének a multilaterális együttműködésben, amit a globális pénzügyi és gazdasági válság egyértelműen felértékelt. Valamennyi tanulmány kiemelten kezeli a válság első szakaszának hatását Kína belső és nemzetközi stratégiájának, valamint szerepvállalásának alakulására, ami alapvetően befolyásolja vagy akár meg is határozza a következő évtizedek világpolitikai és világgazdasági fejlődésének irányát.

Hivatkozás: https://mersz.hu/inotai-juhasz-kina-es-a-valsag//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave