Inotai András, Juhász Ottó

Kína és a válság


Európai Unió

Mint ismeretes, az Európai Unióban a Bizottság még 2008 decemberében kidolgozott egy válságkezelési javaslatot, melyet az állam- és kormányfők csúcsértekezlete elfogadott. E javaslatok nem képeznek „közös programot”, mert ilyen a rendkívül sokszínű, s különböző fejlettségi szinteken álló tagországok miatt nem is képzelhető el. A javaslat közös válságkezelési irányokat ajánl a tagállamok vezetőinek figyelmébe, amelyek közül a legfontosabb talán az, amely a munkahelyek megőrzésére összpontosít.

Kína és a válság

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 770 8

A mű szerves folytatása a 2009-ben, ugyancsak az Akadémiai Kiadó gondozásában megjelent, A változó Kína kötetnek. A korábbi kutatásokra alapozva egyrészt Kína belső politikai, gazdasági és társadalmi fejlődésének válságállóságát, illetve a válság első szakaszára adott kínai válaszokat vizsgálja. Másrészt a kötet kiemelt figyelmet szentel Kína nemzetközi kapcsolatainak a legfontosabb kétoldalú viszonylatokban, valamint az ország növekvő jelentőségének a multilaterális együttműködésben, amit a globális pénzügyi és gazdasági válság egyértelműen felértékelt. Valamennyi tanulmány kiemelten kezeli a válság első szakaszának hatását Kína belső és nemzetközi stratégiájának, valamint szerepvállalásának alakulására, ami alapvetően befolyásolja vagy akár meg is határozza a következő évtizedek világpolitikai és világgazdasági fejlődésének irányát.

Hivatkozás: https://mersz.hu/inotai-juhasz-kina-es-a-valsag//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave