Inotai András, Juhász Ottó

Kína és a válság


A „stratégiai” kapcsolatok legfontosabb akadályai és a kétoldalú viszony konfliktusmezői – az Európai Unió oldalán

A kapcsolatok „stratégiai” jellegének kibontakozását számos más belső és külső tényező mellett alapvetően akadályozza az EU – és különösen egyes tagországainak – magatartása Kínával szemben. Ez öt területen teremt olyan konfliktusokat, amelyek az eddigiekben – a globális gazdasági trendek mellett – hozzájárultak ahhoz, hogy a kétoldalú kapcsolatok alapvetően gazdasági, ezen belül is kereskedelmi téren fejlődtek, míg más területeken nem jött létre mélyebb együttműködés.

Kína és a válság

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 770 8

A mű szerves folytatása a 2009-ben, ugyancsak az Akadémiai Kiadó gondozásában megjelent, A változó Kína kötetnek. A korábbi kutatásokra alapozva egyrészt Kína belső politikai, gazdasági és társadalmi fejlődésének válságállóságát, illetve a válság első szakaszára adott kínai válaszokat vizsgálja. Másrészt a kötet kiemelt figyelmet szentel Kína nemzetközi kapcsolatainak a legfontosabb kétoldalú viszonylatokban, valamint az ország növekvő jelentőségének a multilaterális együttműködésben, amit a globális pénzügyi és gazdasági válság egyértelműen felértékelt. Valamennyi tanulmány kiemelten kezeli a válság első szakaszának hatását Kína belső és nemzetközi stratégiájának, valamint szerepvállalásának alakulására, ami alapvetően befolyásolja vagy akár meg is határozza a következő évtizedek világpolitikai és világgazdasági fejlődésének irányát.

Hivatkozás: https://mersz.hu/inotai-juhasz-kina-es-a-valsag//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave