Inotai András, Juhász Ottó

Kína és a válság


Az emberi jogok kérdése és eltérő értelmezése

Az Európai Unió egyik alapvető értéknek tekinti az európai fejlődés eredményeként európai mintára kidolgozott és érvényesített „emberi jogokat”. Ennek jelentőségét több uniós szerződés (Amszterdam, Nizza és a 2009 végén ratifikált Lisszaboni Szerződés) is kodifikálja. Vagyis mind az EU, mind a tagállamok büntethetik az európai értelmezésű emberi jogokat megsértő országokat vagy szervezeteket, és büntetésként alkalmazhatnak kereskedelmi, gazdasági, pénzügyi vagy egyéb eszközöket. Kína vonatkozásában az emberi jogok érvényesítésén belül előtérben állnak azok a követelések, amelyek a halálbüntetés megszüntetésére, a jogi procedúra nélküli letartóztatásokra és börtönbüntetésre, a vallási szabadság érvényesülésére, valamint a később külön tárgyalandó „tibeti kérdés” emberjogi elemeire vonatkoznak.

Kína és a válság

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 770 8

A mű szerves folytatása a 2009-ben, ugyancsak az Akadémiai Kiadó gondozásában megjelent, A változó Kína kötetnek. A korábbi kutatásokra alapozva egyrészt Kína belső politikai, gazdasági és társadalmi fejlődésének válságállóságát, illetve a válság első szakaszára adott kínai válaszokat vizsgálja. Másrészt a kötet kiemelt figyelmet szentel Kína nemzetközi kapcsolatainak a legfontosabb kétoldalú viszonylatokban, valamint az ország növekvő jelentőségének a multilaterális együttműködésben, amit a globális pénzügyi és gazdasági válság egyértelműen felértékelt. Valamennyi tanulmány kiemelten kezeli a válság első szakaszának hatását Kína belső és nemzetközi stratégiájának, valamint szerepvállalásának alakulására, ami alapvetően befolyásolja vagy akár meg is határozza a következő évtizedek világpolitikai és világgazdasági fejlődésének irányát.

Hivatkozás: https://mersz.hu/inotai-juhasz-kina-es-a-valsag//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave