Inotai András, Juhász Ottó

Kína és a válság


Kína mint donor Közép-Ázsiában

Kína egyik legfontosabb eszköze a térségben való befolyása erősítése érdekében azonban kétségtelenül az utóbbi években egyre erősödő donorszerep. Afrikához hasonlóan Kína itt is fejlesztési segélyeket, kedvezményes hiteleket kínál fel, többnyire nyersanyagokért cserébe. Míg Kína ilyen irányú afrikai tevékenysége közismert, jóval kevesebbet tudunk a közép-ázsiai terjeszkedésről, holott jelentőségében ez vetekszik az előbbiével. A fő motiváció itt is hasonló: a természeti kincsekhez – arany, ezüst, uránium stb. – való hozzáférés. A kínai fejlesztési segélyek népszerűségét e területeken elsősorban az adja, hogy azok a nyugatiakkal ellentétben nincsenek kemény kondíciókhoz, reformok bevezetésének kényszeréhez kötve, másodsorban a kínai mobil, megbízható és olcsó munkaerőnek köszönhetően ez a tevékenység hatékony is.

Kína és a válság

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 770 8

A mű szerves folytatása a 2009-ben, ugyancsak az Akadémiai Kiadó gondozásában megjelent, A változó Kína kötetnek. A korábbi kutatásokra alapozva egyrészt Kína belső politikai, gazdasági és társadalmi fejlődésének válságállóságát, illetve a válság első szakaszára adott kínai válaszokat vizsgálja. Másrészt a kötet kiemelt figyelmet szentel Kína nemzetközi kapcsolatainak a legfontosabb kétoldalú viszonylatokban, valamint az ország növekvő jelentőségének a multilaterális együttműködésben, amit a globális pénzügyi és gazdasági válság egyértelműen felértékelt. Valamennyi tanulmány kiemelten kezeli a válság első szakaszának hatását Kína belső és nemzetközi stratégiájának, valamint szerepvállalásának alakulására, ami alapvetően befolyásolja vagy akár meg is határozza a következő évtizedek világpolitikai és világgazdasági fejlődésének irányát.

Hivatkozás: https://mersz.hu/inotai-juhasz-kina-es-a-valsag//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave