Inotai András, Juhász Ottó

Kína és a válság


A nagy geopolitikai játszma

Közép-Ázsia nyilvánvalóan az a térség, ahol Oroszország semmiképpen sem szeretne a másodhegedűs szerepébe visszaszorulni. Kína előretörése, főként gazdasági vonalon azonban egyre nyilvánvalóbb. Az ismert orosz külpolitikai elemző, Fjodor Lukjanov megfogalmazásában: „Puha versengést fogunk látni, amely azonban élesedhet, ahogy Kína egyre sikeresebbé válik” a régióban.401

Kína és a válság

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 770 8

A mű szerves folytatása a 2009-ben, ugyancsak az Akadémiai Kiadó gondozásában megjelent, A változó Kína kötetnek. A korábbi kutatásokra alapozva egyrészt Kína belső politikai, gazdasági és társadalmi fejlődésének válságállóságát, illetve a válság első szakaszára adott kínai válaszokat vizsgálja. Másrészt a kötet kiemelt figyelmet szentel Kína nemzetközi kapcsolatainak a legfontosabb kétoldalú viszonylatokban, valamint az ország növekvő jelentőségének a multilaterális együttműködésben, amit a globális pénzügyi és gazdasági válság egyértelműen felértékelt. Valamennyi tanulmány kiemelten kezeli a válság első szakaszának hatását Kína belső és nemzetközi stratégiájának, valamint szerepvállalásának alakulására, ami alapvetően befolyásolja vagy akár meg is határozza a következő évtizedek világpolitikai és világgazdasági fejlődésének irányát.

Hivatkozás: https://mersz.hu/inotai-juhasz-kina-es-a-valsag//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave