Szanyi Miklós (szerk.)

Válság és megújulás

Múlt, jelen és jövő a világgazdaságban


A fejlesztő állam koncepciója napjainkban

Mindezek után szükséges elgondolkodnunk azon, hogy a mai viszonyok között a nemzetgazdaságok világgazdasági integrációját milyen eszközökkel képes fejleszteni, erősíteni az állam. A fejlesztő állam koncepciója Török Ádám tanulmányának időpontjában két évtizedre kikerült a közgazdasági gondolkodás homlokteréből, hiszen a neoliberális gazdaságfilozófiai főáram logikájával az állam közvetlen gazdasági beavatkozására épülő bármely elgondolás ellentétes volt. Ugyanakkor már a 2000-es évek elejétől a neoliberális ihletésű gazdaságpolitika kudarcai láttán egyre több elemzés tért vissza az állam gazdaságfejlesztő szerepének hangsúlyozásához. Újabb lendületet kapott a fejlesztő állam pozitív példáinak a kutatása (Benczes, 2009). Mi több, olyan jelentős befolyással bíró szervezetek, mint az Európai Unió és annak Bizottsága gondolkodásába és konkrét cselekvési terveibe is visszakerültek tagállami és integrációs szintű politikák, amelyek nem az öntözőkannaelv szerint működtek, hanem szándékosan emeltek ki és juttattak előnyökhöz különféle tevékenységeket és gazdasági szereplőket. Joggal vethető fel ezért, hogy vajon az 1970-es és 1980-as évek (sokszor kedvezőtlen) tapasztalatait figyelembe véve, milyen fejlesztéspolitikai eszközrendszert célszerű működtetni a globalizáció korában.

Válság és megújulás

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 852 1

Ebben a jubileumi kötetben máig tartó időutazásra teszünk kísérletet. A világgazdaság néhány kiválasztott területének kutatási eredményeit követjük nyomon az 1970-es és 1980-as évektől napjainkig. A kötetben szereplő nyolc tanulmány egy-egy korabeli kutatási jelentés rövid bemutatásával indul, kiemeli ezeknek az elemzéseknek a mai napig helytálló megállapításait, értékeit. Ezt követően ugyanannak a témának egy mai viszonyokra vonatkozó elemzése következik, amely arra is törekszik, hogy bemutassa a mai folyamatok és a megelőző évtizedek jelenségei közötti összefüggéseket. Ezzel a módszerrel konkrét példákon keresztül tudjuk bemutatni egyrészt a világgazdasági folyamatokban megfigyelhető hosszabb távú tendenciák érvényesülését, másrészt azt is, hogy ezek feltárásában, a folyamatok jövőbeli várható továbbfejlődésének előrejelzésében a VKI kutatói milyen eredményeket tudtak elérni.

A kötetben helyet kapott tanulmányok nyolc témakörhöz kapcsolódnak. Az első blokkban a globalizáció folyamatai által megváltozó világgazdaság átfogó kérdései, problémái, a világgazdasági válságok, a centrum és periféria viszonya, a globalizálódó vállalati működés kérdései kaptak helyet. A második rész a világgazdasági kihívásokra adott különböző szintű gazdaságpolitikai válaszokkal foglalkozik. Miként lehet sikeresen alkalmazkodni, integrálódni a globális világgazdaságba? A globalizációval párhuzamosan kibontakozó regionalizáció, a sikeres világgazdasági integrációt elősegítő állami szerepvállalás, a mezőgazdaság problémái kapnak itt helyet. Egy fejezet pedig Közép- és Kelet-Európa rendszerváltás utáni gazdasági és társadalmi fejlődésének modellszerű sajátosságait tárja fel. A tárgyalt, aktuális világgazdasági kérdések a szakmai közvélemény érdeklődésére tart számot, de emellett a világgazdaság és a nemzetközi gazdaság témáinak mesterszintű oktatásához is hasznos tudásanyagot nyújt.

A Szerkesztő

Hivatkozás: https://mersz.hu/szanyi-valsag-es-megujulas//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave