Galbács Péter

Aktív szabályozás vagy gazdaságpolitikai nihilizmus?

Az újklasszikus makroökonómia gazdaságelmélete - egy kritikai elemzés


A munkapiac újklasszikus értelmezése

Az eddigiek során – meglehet – kicsit előreszaladtunk. Az előző fejezetben kiragadtuk a REH és az újklasszikusok tanításainak egyik – bár kétségkívül leginkább központi fontosságú – elemét, amelyről beláthattuk, hogy képtelenséget állít. Utalást tettünk arra is, hogy mindezek a tanítások milyen következményekkel járnak a monetáris (és a fiskális) politikára vonatkozóan. Ideje tehát a tárgyalás menetét kissé visszafordítani, s alaposan megvizsgálni azt, mit is tanítanak a REH és az újklasszikus makroökonómia képviselői a szisztematikus (anticiklikus) gazdaságpolitikáról – de legfőképpen azt, hogy milyen szemléleti-logikai alapokra támaszkodva fogalmazzák meg elméleti tanításaikat. A tiszta elméletekkel és a főáramú közgazdaságtannal kapcsolatban az 1. és a 2. fejezetben elmondottak már bizonyos mértékben megalapozták az itteni tárgyalást. Következő feladatunk az, hogy a főáramú közgazdaságtan szemléletmódjáról vagy a REH tételeiről (állításairól) megszerzett ismereteinkből kiindulva eljussunk az újklasszikus makroökonómia monetáris és fiskális politikai ajánlásaiig. Mielőtt a 4. és 5. fejezetben e tanításokat elemeznénk, a 3. fejezetben azt vizsgáljuk meg, hogy az eddig megismert alapelvek milyen módon jelentkeznek a neoklasszikus-újklasszikus makromodellekben. Áttekintjük tehát azt a logikai vázat, amelyből az újklasszikus makroökonómia sarjadt, s eközben (a közös gyökerek miatt) az újklasszikus makroökonómiánál bővebb, azt magába foglaló, főáramú közgazdaságtan gondolkodásmódjára vonatkozóan is új ismeretekhez juthatunk. A logikai rend ellenőrzése jelenti az elsődleges feladatunkat, ám több ponton az újklasszikus tanítások plauzibilitásának ellenőrzése sem kerülhető meg.

Aktív szabályozás vagy gazdaságpolitikai nihilizmus?

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 851 4

Ez a könyv egy igazságkereső mű. Elolvasását javasolom mindazoknak, akik a közgazdaságtan versengő elméleteinek felszínes ismerete alapján arra a következtetésre jutottak, hogy e tudományterületen relatív minden állítás. E könyv nemcsak elmélyítheti tudásukat, de kiváló módszertanú, logikusan érvelő kritikai elemzéssel rávilágít arra is, hogy melyik irányzat milyen módon és mértékben segítette megismerni - vagy éppen félreismerni - a makrogazdaság működését, s ezáltal hogyan járult hozzá a monetáris és a fiskális politika megalapozásához, illetve lehetett okozója téves gazdaságpolitikai döntéseknek. A könyv olykor „csak” fontos kérdések megfogalmazásáig jut el, megadva a továbbgondolás esélyét az igazság kereséséhez csatlakozó, elmélyült olvasójának.

Dr. Pulay Gyula,

az Állami Számvevőszék Kutató Intézetének főigazgatója,

a Károli Gáspár Református Egyetem tanszékvezető egyetemi docense

Hivatkozás: https://mersz.hu/galbacs-aktiv-szabalyozas-vagy-gazdasagpolitikai-nihilizmus//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave