Borgulya Istvánné Vető Ágnes Ágota, Somogyvári Márta

Kommunikáció az üzleti világban


A PR etikai vonatkozásai

A PR szakemberek régi törekvése, hogy megalkossák azt az etikai normagyűjteményt, amely meghatározza, hogy a PR szakembereknek milyen viselkedést kell követniük az etikai dilemmák megoldása során. Miután a közvélemény a PR-t kifejezetten a stratégiai, vagyis az érdekvezérelt kommunikációhoz sorolja, ezért a PR szakemberek és az általuk megfogalmazott üzenetek hitelességét rendszerint megkérdőjelezik. Grunig (1992) nyomán terjedt el az a „kiváló” PR gyakorlatra vonatkozó elképzelés, amit ő a Public Relation „kétutas szimmetrikus modelljének nevez”. Ez azt jelenti, hogy a kommunikáció nem egyirányú a vállalattól a nyilvánosság felé, hanem olyan párbeszéd, olyan dialógus, amelyben mindenki meghallgatja a másikat. Ebben az esetben a PR szakember a vállalat és a vállalat nyilvánossága közötti közvetítőként működik. El szeretné érni a két fél közötti dialógust. Ennek a dialógusnak a végeredményeként vagy a vállalat vagy a nyilvánosság megváltoztatja a viselkedését. A vállalat tudja, mit akar a nyilvánosság, milyen szükségletei, gondjai vannak, a nyilvánosság pedig megérti a vállalat álláspontját és szükségleteit. Ez a modell, amelyet a kölcsönös megértés modelljének is neveznek, betartja a habermasi érvényességi igényeket. Grunig felmérése szerint az amerikai vállalatoknak csak mintegy 15%-a követte a kilencvenes években ezt a modellt.

Kommunikáció az üzleti világban

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 857 6

„Kommunikáció?! Na, köszönöm. Divattéma. Blöff. Ki ne tudna kommunikálni? Már a kisgyerek megtanul beszélni, kifejezi érzéseit, keresztülviszi akaratát. Minek ezzel felnőttként foglalkozni?”

„Felkészült szakember vagyok. Tudom, mit akarok. Tudom, hogy jó az elképzelésem, nyerő az ötletem. Miért maradtam ma megint alul a vitában? Miért nem az én javaslatomat fogadták el a munkatársaim? Ezerszer jobb az én megoldásom, mint az, amely végül befutó lett. Miért nem látták ezt át? Mit csinálok rosszul?”

Ugye ismerősek ezek a gondolatok?

A vállalatok, az üzlet világában nem könnyű eredményesen, sikeresen és különösen nem hatékonyan és etikusan kommunikálni. A nehézségek okainak megértésében, a zavarok kiküszöbölésében ad segítséget ez a könyv mindazoknak, akik gazdasági pályára készülnek vagy már vállalatnál dolgoznak és fejleszteni kívánják vezetői és kommunikációs képességüket.

Hivatkozás: https://mersz.hu/borgulya-somogyvari-kommunikacio-az-uzleti-vilagban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave