Borgulya Istvánné Vető Ágnes Ágota, Somogyvári Márta

Kommunikáció az üzleti világban


Összefoglalás

A gyakorlati életben nagyon fontos, hogy a kommunikáció milyen hatásfokkal valósul meg. A jó hatásfokkal megvalósulást a köznyelv váltakozva nevezi eredményesnek, sikeresnek vagy hatékonynak. A vállalatok kommunikációja szempontjából célszerű ezen ismérvek tartalmát pontosítani. Az eredményesség kritériumának a közlés pontosságát és annak maradéktalan felfogását tekintjük. Sikerességről akkor beszélünk, ha a fenti kritériumok megvalósulása mellett a közlő kommunikációs szándéka is teljességgel megvalósul. A hatékonyságot főként a szervezeti, vállalati és üzleti kommunikáció szempontjából érdemes megkülönböztetni azzal a céllal, hogy a ráfordítást és a sikerességet össze tudjuk vetni. Ezért értelmezésünkben a hatékonyság mércéje az, hogy a ráfordítás nem haladja meg a kommunikációból származó előnyök értékét. Ez az értelmezés azt vonja maga után, hogy eredményül egy hányadost kapunk mutatószámként. A gyakorlatban azonban hatékonysági indexet csak bizonyos területek, például kommunikációs kampányok hatásfokának kimutatására tudunk kidolgozni. A kommunikáció hatásfoka a kommunikáció folyamatában jelentkező zavaroktól függ. Ilyenek a kommunikáció bármely elemében keletkezhetnek. A vállalat vezetése valamennyi típusú zavar kiküszöbölése érdekében sokat tehet: fejlesztetheti munkatársai kommunikációs kompetenciáját, javíthatja a szervezeti és technikai előfeltételeket, kidolgozhat kommunikációs stratégiát és megvalósíthatja a tökéletes összehangoltságot, az integrált vállalati kommunikációt.

Kommunikáció az üzleti világban

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 857 6

„Kommunikáció?! Na, köszönöm. Divattéma. Blöff. Ki ne tudna kommunikálni? Már a kisgyerek megtanul beszélni, kifejezi érzéseit, keresztülviszi akaratát. Minek ezzel felnőttként foglalkozni?”

„Felkészült szakember vagyok. Tudom, mit akarok. Tudom, hogy jó az elképzelésem, nyerő az ötletem. Miért maradtam ma megint alul a vitában? Miért nem az én javaslatomat fogadták el a munkatársaim? Ezerszer jobb az én megoldásom, mint az, amely végül befutó lett. Miért nem látták ezt át? Mit csinálok rosszul?”

Ugye ismerősek ezek a gondolatok?

A vállalatok, az üzlet világában nem könnyű eredményesen, sikeresen és különösen nem hatékonyan és etikusan kommunikálni. A nehézségek okainak megértésében, a zavarok kiküszöbölésében ad segítséget ez a könyv mindazoknak, akik gazdasági pályára készülnek vagy már vállalatnál dolgoznak és fejleszteni kívánják vezetői és kommunikációs képességüket.

Hivatkozás: https://mersz.hu/borgulya-somogyvari-kommunikacio-az-uzleti-vilagban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave