Az életbiztosítói tevékenység eredményessége több elkülöníthető nyereségelemből áll össze. A vállalkozói nyereség egyfajta kalkulált, elvárt nyereségelem, amit a biztosító a díjak kiszámításakor hozzáad a nettó díjakhoz. A mortalitási (kockázati) nyereség vagy veszteség abból fakad, hogy a biztosító által az adott kockázatközösségre vonatkozó halandósági jellemvonások eltérnek a feltételezettől, s többlettartalék marad a biztosítónál. A járadékbiztosítások esetében, az előrejelzetthez képest jobban növekvő várható élettartam esetében, a biztosítóknál veszteségek képződhetnek. A biztosítók különböző technikákkal, például projektált halandósági táblák használatával, különböző tőkepiaci eszközökkel (pl. longevity swap) próbálják kezelni ezt a helyzetet. A nyereség felhasználására különböző gyakorlati megoldások vannak, például megosztják ezt a biztosítottakkal. Természetesen a fordított eset is előfordulhat, amely veszteséget a biztosítónak a saját tőkéjéből kell finanszíroznia. A költséggazdálkodási nyereség egyszerűen abból adódik, hogy a biztosító ténylegesen költséghatékonyabban működik annál, mint amit a vállalkozói díj meghatározásánál feltételezett. A törlési nyereség abból származik, hogy az ügyfelek a visszavásárláskor nem kapják meg a teljes díjtartalékot. Már megemlítettük, hogy ennek oka részben egyfajta antiszelekciós hatás kezelése. A biztosítók természetesen nem nagyon számolnak az ilyen nyereségelemmel, hiszen ez azt jelentené, hogy csökken a szerződésállományuk, ami az üzleti lehetőségek leépülését jelenti. A törlési nyereséget szokták ezért rejtett nyereségnek is hívni, hasonlatosan például a zillmerezés során a kölcsönvett díjtartalék után fizetett technikai kamat és a piacon elérhető magasabb befektetési hozamkülönbséghez. A befektetési nyereség ezzel szemben teljesen transzparensen megjelenik. A befektetési nyereség képződhet a matematikai tartalékon elért többlethozamból a biztosítót megillető részből, a saját eszközök (pl. saját tőke) befektetéséből, ami szintén a biztosítóé. A díjtartalékok befektetési elveit, a konkrétan használható befektetési eszközöket a jogszabályok szigorúan előírják, s alapvetően a kevésbé kockázatos eszközökbe történő befektetéseket támogatják. Természetesen ez nem érvényes a unit-linked termékek befektetési portfólióira, ahol nagy befektetési szabadság, választási lehetőség áll az ügyfelek részére, hiszen ők viselik a befektetési kockázatot. A biztosító saját befektetéseivel bonyolultabb a helyzet, hiszen nem egyszerűen az ideális hozam-kockázat arányt kell megtalálniuk.