Erdős Mihály, Mérő Katalin

Pénzügyi közvetítő intézmények

Bankok és intézményi befektetők


Az 1987–1992-es norvég bankválság

A norvég bankrendszer 1980-as évek végén bekövetkezett válsága a makrogazdasági eredetű és a liberalizációt követő túlzott kockázatvállalásból fakadó rendszerszintű bankválság példája.62 A norvég bankokra szigorú mennyiségi hitelkorlátozás és hitelezési kamatplafon is vonatkozott. Előbbit 1984-ben, utóbbit 1985-ben törölték el. Ezekben az években Norvégia gazdasága, ezen belül is kiemelten a kőolajexportból származó bevétele gyors ütemben nőtt, ami a hitelezés felfutása számára kedvező makrogazdasági környezetet teremtett. Az ingatlanárak folyamatos növekedése is ösztönzőleg hatott a hitelezésre. A fellendülésnek az 1986-os olajáresés vetett véget. Ennek hatására a norvég fizetési mérleg, ami 1985-ben még a GDP 4,8%-át kitevő többletet mutatott, 1986-ra 6,2%-os deficitbe fordult, aminek következtében a norvég koronát 9,2 százalékkal leértékelték, és ezt követően az árfolyamot fixálták. Az így kialakuló recesszióban az ingatlanárak radikálisan visszaestek, a vállalkozások tömegesen csődbe mentek, a korábban felvett hiteleket sem a vállalati, sem a lakossági ügyfelek nem tudták visszafizetni.

Pénzügyi közvetítő intézmények

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 835 4

Kezdetben vala a „banküzemtan" - és benne a „passzív" és „aktív" műveletek. Később kialakult a pénzügyi közvetítés közgazdaságtana, miközben a magyar tankönyvírásban maradt a jól bevált „banküzemtan". Itt most valami egészen rendkívüli született: egy könyv, ami végre arról szól, hogy a pénzügyi közvetítés lényege az eszköztranszformáció különböző intézményi formákban, de hasonló működési, kockázati és szabályozási jellemzőkkel. Mindez némi válság- és gazdaságtörténettel, esettanulmányokkal, jogi elemzésekkel fűszerezve. Feltétlenül ráírandó: Nemcsak egyetemistáknak, és még csak nem is bankároknak! Hanem mindenkinek, aki meg akarja érteni a pénzügyi közvetítő rendszert.

Király Júlia alelnök, Magyar Nemzeti Bank

A bankok neve manapság nem cseng jól. Sokan hozzájuk kötik a pénzügyi válságot - és minden rosszat, ami belőle következett. Ahhoz, hogy a pénzügyi közvetítő rendszer hibáit megértsük, a kockázatokat pedig megfelelően értékeljük, naprakész ismereteket biztosítottak a szerzők. Bízom benne, hogy ez a könyv minél több olvasót segít a bankok, biztosítók, nyugdíjpénztárak, fedezeti alapok működésének tárgyszerű, ugyanakkor praktikus megismerésében, a köztük lévő hasonlóságok és azonosságok megértésében.

Borza Gábor pénzügyi vezérigazgató-helyettes, ING Biztosító Zrt. és ING Pénztárszolgáltató Zrt.

A szerzők tollából fontos és hiánypótló tankönyv született, amely meggyőződésem szerint a színvonalas hazai pénzügyi oktatás megkerülhetetlen részévé válik.

Sándorné Kriszt Éva rektor, Budapesti Gazdasági Főiskola

Hivatkozás: https://mersz.hu/erdos-mero-penzugyi-kozvetito-intezmenyek//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave