Grønhaug Kjell, Ghauri Pervez

Kutatásmódszertan az üzleti tanulmányokban


A megkérdezés előtti teendők

Megbeszéltük a válaszadóval az időpontot, és most a csoportvezetővel közösen át kell nézni a kérdőívet. Itt figyelembe kell venni az adatgyűjtési dimenziót, hogyan fogjuk felhasználni a válaszokat a jelentésben szereplő elemzéshez, és miként szeretnénk bemutatni az összegyűjtött információt. Az ütemezést is pontosan meg kell tervezni. Ha naponta egynél több interjút bonyolítunk le, fontos, hogy beosszuk az időt. Ez különösen akkor lényeges, ha idegen környezetben vagy idegen városban vagyunk, mert azt is számításba kell venni, hogy mennyi időre van szükségünk ahhoz, hogy a szállodából egy adott helyre eljussunk, különösen csúcsforgalomban. A megkérdezettek ideje véges, és mindig nagyon elfoglaltak. Ha egyszer már arról tájékoztattuk az illetőt, hogy csak egy órára vesszük igénybe az idejét, nem késhetünk fél órát, arra hivatkozva, hogy az odautazás tovább tartott, mint gondoltuk, vagy hogy dugóba kerültünk, vagy nem találtunk taxit.

Kutatásmódszertan az üzleti tanulmányokban

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 859 0

Ez a világos és lényegretörő kézikönyv ideális azoknak, akik szakdolgozatot vagy beszámolót írnak, elemzéseket készítenek. A Kutatásmódszertan az üzleti tanulmányokban megmutatja, hogyan kell megfogalmazni a problémát, kiválasztani a kutatási módszert, érvelni és motiválni, valamint hogyan kell az adatokat összegyűjteni, elemezni és bemutatni.

Amire az olvasónak szüksége van, s itt egy helyen megtalálja:

• tanácsok a kutatási probléma megfogalmazásához - felkészít a kérdés és a célkitűzések megértésére, mielőtt hozzálátna a munkához;

• a különböző módszerek jelentőségének magyarázata - szisztematikus megközelítést nyújt a kutatás folyamatához;

• a különböző kvalitatív és kvantitatív módszerek értékelése - segít kiválasztani a projekthez leginkább megfelelő módszert;

• a kutatási elméletek és ezek gyakorlati alkalmazásának ismertetése - valós, gyakorlati összefüggésben segíti az elmélet megértését;

• világos, tömör és hasznos jelentések elkészítése - a szerkezeti felépítés követelményeit és lehetőségeit összefoglalja.

A nagy sikerű mű negyedik, átdolgozott kiadása a kultúrák közötti kutatás témáját, az etikai szempontokat és a kvalitatív szoftverek alkalmazásait is sorra veszi.

Hivatkozás: https://mersz.hu/ghauri-gronhaug-kutatasmodszertan-az-uzleti-tanulmanyokban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave