Nemeslaki András

Vállalati internetstratégia


Miért és kinek érdekes az e-sport?

Az e-sportok első számú művelői természetesen a kamaszok és a huszonéves generáció. A könyv több fejezetében is tárgyaltam kiemelkedő szerepüket az ICT-fogyasztásban, és az MMORPG-hez hasonlóan itt is az ő viselkedésük motiválja a piacot. Dr. Fehér Péter (ELTE) és Hornyák Judit Netgenerációval foglalkozó átfogó kutatásából kiderül, hogy a gimnazisták sokkal többet számítógépeznek naponta, mint tanulnak (Fehér, Hornyák, 2010). A 2. és 3. ábráról leolvasható, hogy a legtöbb iskolásnál a tanulás maximum napi 1-2 órában kimerül, és igazán ritka az, aki naponta 3 óránál is többet tanulna. A számítógépezés részaránya azonban igazán a 2-3 óra feletti tartományban kezd el növekedni.

Vállalati internetstratégia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 837 8

A termelési tényezők fogalomköre egyre bővült a közgazdaságtan fejlődése során. Először csak a földet, majd a munkát és a tőkét, a 20. század végétől pedig már az információt is közéjük sorolták. Nemeslaki András könyve meggyőzően bizonyítja, hogy ma már az internet is kulcsfontosságú erőforrás, termelési tényező a gazdaság szereplői számára. Felhívja a figyelmünket arra is, hogy a társadalom egyre inkább aszerint is rétegződik, hogy tagjai miként tudják céljaik szolgálatába állítani az internetet, és hogy az internet használatának képessége már nem csupán életkor szerint alakítja a jövedelmi és szociális pozíciókat.

Török Ádám, az MTA rendes tagja, egyetemi tanár

A szerző bemutatja azokat az ismereteket, amelyek a technikai rendszerektől a társadalmi rendszerekig, illetve a valós világoktól a virtuális világokig alapvetővé váltak. Mindezek tárgyalása során példák és minták jól elhelyezett kifejtésével vezeti be az olvasót ezen új ismeretek világába.

Szintay István, egyetemi tanár, Miskolci Egyetem

Az infokommunikációs technológiák a közigazgatás több területén is komoly innovációs erőforrást jelentenek. A könyv témakörei így nemcsak az üzleti stratégiai gondolkodásban, hanem a közszolgálat területén dolgozó vezetők számára is nélkülözhetetlenek. Kis Norbert, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem megalapításáért felelős miniszteri biztos, a felsőoktatásért és tudománypolitikáért felelős helyettes államtitkár.

Hivatkozás: https://mersz.hu/nemeslaki-vallalati-internetstrategia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave