Muraközy László

A japán rejtély

Útteremtő csodák és végzetes zsákutcák


Történelmi innováció – a japán fejlesztő állam

Japán képtelen volt az élenjáró intézmények minőségi meghonosítására, a piaci viszonyok megerősítésére, és ez súlyos hosszú távú következményekkel járt. Éppen ellenkező úton haladt tovább, az állami beavatkozás új modelljét alakította ki. A reformbürokratáknak, a japán bürokrácia második nagy nemzedékének gazdaságtörténeti jelentőségű kiemelkedő teljesítménye a Japán által kontrollált Mandzsukuó államban kialakított gazdaságirányítási modell, amely megalapozta a második világháború után széles körben nagy szerepet játszó japán fejlesztő állam működését is. Már a Meidzsi-átalakulás is megmutatta a japán bürokrácia tehetségét és alkotó erejét, de míg ott elsősorban aktív adaptálásról volt szó, addig itt, Mandzsúriában már valami egészen új minőség létrehozásáról. Széleskörű nemzetközi kitekintéssel és személyes tapasztalatokkal rendelkeztek ezek a tehetséges és jól képzett fiatal bürokraták. Tanulmányozták a szovjet tervezési modellt, az amerikai New Dealt, a marxista, a náci és a japán szélsőjobbos írásokat és ideológiákat, de ugyanakkor jelentős mértékben építettek saját hagyományaikra is. Kreatív, szofisztikált, innovatív módon, egy tőkés tervgazdaság, tervezett piacgazdaság modelljét alakították ki és vezették be, sok szempontból messze meghaladva a korábbi és korabeli példákat és elképzeléseket.

A japán rejtély

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 000 7

Japán elmúlt két évszázados fejlődése lenyűgöző gazdasági sikerek, de ugyanakkor végzetes zsákutcák története is. Fontos elemezni, hogy ez milyen tanulságokat adhat a fejlesztő állam modelljét követő országok számára. Sok feltörekvő ország erőteljes kormányzati, központi beavatkozással igyekszik előrehaladni, ami általában a piaci mechanizmusok gyengébb működésével párosul. A fejlesztő állam eszközeinek az alkalmazása gyakran párosul autokrata politikai berendezkedéssel, amit nem is kevesen szintén a hatékonyságot fokozó mozzanatnak tekintenek. Ez vagy a demokratikus intézmény- és szokásrendszer a kulcsa a hosszú távú előrehaladásnak? Az állam és a piac milyen kombinációja lehet a fenntartható fejlődés kulcsa? Mit mondanak számunkra a japán tapasztalatok?

Nem lehet vitás, hogy a fejlesztő állam segíthette a fejlett országokhoz való felzárkózást. De mi történik ezekkel az intézményekkel, mennyire lehetnek hasznosak vagy akár gátlóak, amikor már nem az utolérés, hanem az úttörés, az útteremtés a feladat az öldöklő globális versenyben? Ebben is az autokratikus berendezkedés, valamint az erős bürokratikus irányítás és koordináció lenne az előrevivő mozzanat, szemben a piaci versennyel és innovációval? A fentiek nagyon is lényegesek az útfüggőség, útteremtés történelmi lehetőségeinek és a modellváltás nehézségeinek elemzésében. Kevés olyan ország van a világon, ahol a formális és informális intézmények sok évszázados fejlődése ennyire markáns folyamatosságot és kölcsönhatást mutat. Ennek elemzése számos, Japánon valamint Ázsián is messze túlmutató elméleti és gazdaságpolitikai tanulsággal szolgálhat számunkra.

A történelmi áttekintésen túl a legújabb évtizedek japán történései, a defláció és a stagnálás negyedszázados korszaka, a fentiek mellett azért is különösen érdekesek, mert a 2007-2009-es válság után máshol is szembesülnek a szakemberek és a gazdasági döntéshozók ezekkel a veszélyekkel. A japán tapasztalatok, az utóbbi években a közgazdasági figyelem középpontjába került Abenomics tanulságai gazdagíthatják ezzel kapcsolatos ismereteinket és tudásunkat is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/murakozy-a-japan-rejtely//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave