Bauer András, Berács József

Marketing


A vállalati kultúra kialakítása és a marketingfeladatok

Újra és újra felmerül a kérdés a vállalati vezetők számára, hogy mik késztetik arra a munkavállalókat, hogy a vállalati érdekekkel konzisztens módon cselekedjenek? A Google vállalat ebből a szempontból is forradalmi változást hajtott végre a menedzsmentben. Megvalósította Peter Drucker közel 30 éve megfogalmazott vízióját az információn alapuló szervezetről. Ebben Drucker (1988) azt jelezte előre, hogy a 21. század sikeres vállalati szervezetei a kórházakra, az egyetemekre és a szimfonikus zenekarokra fognak hasonlítani. És valóban a Google-nál a technológiai koordináció az egyetemi modellre épülő szervezettel valósul meg, amelynek egyik jellemzője a 20%-os szabály alkalmazása. (11.5. példa) Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a Google 2015-ben már hatodszor nyerte el a Fortune első helyezését abban a rangsorban, ahol Amerika legjobb munkahelyeit értékelték, azokat a cégeket, ahol a leginkább érdemes dolgozni.

Marketing

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 007 6

Nehezen találni ma Magyarországon olyan marketing szakembert vagy vállalati felsővezetőt, aki ne ismerné ezt a könyvet. Jómagam közel húsz éve fogtam először kézbe „a" Bauer-Berács egy példányát, és most nagy élvezettel olvastam a legújabb, immáron negyedik, átdolgozott kiadást. Friss, modern szemlélet, olvasmányos stílus és izgalmas gyakorlati példák jellemzik, amelyek a legújabb nemzetközi kutatások eredményeit mutatják be. Jó szívvel ajánlom a jövő és a jelen marketing szakembereinek és vállalati felsővezetőinek is!

Seres Miklós ügyvezető igazgató

Hilti (Hungária) Kft.

Hivatkozás: https://mersz.hu/bauer-beracs-marketing//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave