Bauer András, Berács József

Marketing


Egy marketingkönyv keletkezéstörténete Közép-Európában

Magyarországon a fokozatos rendszerváltás már az 1980-as évek közepén elkezdődött. Ennek proaktív megnyilvánulása volt, hogy az amerikai és európai egyetemeken és kutatóintézetekben tapasztalatokat szerzett egyetemi vezetők, Csáki Csaba és Zalai Ernő vezetésével oktatási reform előkészítés kezdődött 1986-ban. Az 1988-ban induló első reformévfolyam már egy amerikai rendszerhez hasonló 2+1+2 = 5 éves programban tanulhatott. Az első kétéves általános képzés után lehetett szakosodni és dönteni arról, hogy főiskolai ágon folytatja valaki a tanulmányait, azaz még egy évet tanul és főiskolai diplomával távozik, vagy egyetemi ágon folytatja és szakot (pl. gazdálkodási) választ, majd egy év múlva szakirányt (pl. marketing) választ és öt év után egyetemi diplomával távozik.

Marketing

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 007 6

Nehezen találni ma Magyarországon olyan marketing szakembert vagy vállalati felsővezetőt, aki ne ismerné ezt a könyvet. Jómagam közel húsz éve fogtam először kézbe „a" Bauer-Berács egy példányát, és most nagy élvezettel olvastam a legújabb, immáron negyedik, átdolgozott kiadást. Friss, modern szemlélet, olvasmányos stílus és izgalmas gyakorlati példák jellemzik, amelyek a legújabb nemzetközi kutatások eredményeit mutatják be. Jó szívvel ajánlom a jövő és a jelen marketing szakembereinek és vállalati felsővezetőinek is!

Seres Miklós ügyvezető igazgató

Hilti (Hungária) Kft.

Hivatkozás: https://mersz.hu/bauer-beracs-marketing//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave