Bauer András, Berács József

Marketing


Piacorientált marketingszervezet és piacorientált vállalati kultúra

A marketing céljait az a szervezeti forma képes leginkább megvalósítani, amely a piacszegmentáció segítségével feltárt célcsoportokra – tehát a vevőkre – helyezi a hangsúlyt. Ebben az összefüggésben a piac- vagy vevőorientált szervezetet szinonimaként használjuk, abból a gyakorlati megfontolásból kiindulva, hogy a vállalat számára a piacot a vevők testesítik meg. A piacorientált marketingszervezet is sebezhető, de fontos, hogy képesek legyünk áttekinteni, hogy a marketingképességek és a piacorientáció mint az üzleti teljesítményt befolyásoló fogalmak milyen rendszerben fejtik ki hatásukat. Ennek illusztrálására két elméleti modellt mutatunk be.

Marketing

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 007 6

Nehezen találni ma Magyarországon olyan marketing szakembert vagy vállalati felsővezetőt, aki ne ismerné ezt a könyvet. Jómagam közel húsz éve fogtam először kézbe „a" Bauer-Berács egy példányát, és most nagy élvezettel olvastam a legújabb, immáron negyedik, átdolgozott kiadást. Friss, modern szemlélet, olvasmányos stílus és izgalmas gyakorlati példák jellemzik, amelyek a legújabb nemzetközi kutatások eredményeit mutatják be. Jó szívvel ajánlom a jövő és a jelen marketing szakembereinek és vállalati felsővezetőinek is!

Seres Miklós ügyvezető igazgató

Hilti (Hungária) Kft.

Hivatkozás: https://mersz.hu/bauer-beracs-marketing//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave