Gelei Andrea, Mandják Tibor (szerk.)

Dzsungel vagy esőerdő?

Az üzleti kapcsolatok hálózata


A hálózat harmadik paradoxonának szemléltetése

Az IBM hosszú ideig próbálta irányítani hálózatát, különösen a vevői oldalon. A vállalat szigorúan szabályozta az IBM-gépek értékesítési jogával rendelkező szoftvervállalatokat, és ezzel létre tudott hozni egy, a termelését és értékesítési tevékenységét földrajzi alapon megszervező, igen hatékony szervezetet. Az IBM nem tervezte, hogy változtat e szervezeti felépítésen. Egészen addig, amíg nyilvánvaló nem lett számára, hogy felépítése statikussá vált, s a versenytárs vállalatok hálózatai sokkal gyorsabban képesek fejlődni. Az IBM sokat veszített, mert nem ismerte fel, hogy az egyközpontú hálózatok nem képesek gyorsabban fejlődni, mint irányító vállalatuk. Egy ilyen domináns vállalatot mindaddig semmi nem ösztönöz változásra, amíg a kezében van az irányítás. A fejlett vevők és más szoftver- és hardvergyártó vállalatok együttműködésében megvalósított fejlesztések végül azonban arra kényszerítették az IBM-et, hogy átalakítsa belső szervezeti felépítését, sokkal karcsúbbá és diverzifikáltabbá tegye azt. Ahhoz, hogy fel tudják venni versenyt az őket körülvevő hálózat sokszínűségével, sokkal rendezetlenebbnek kell lenniük a szervezeteknek, kevesebb szigorú szabállyal és a kezdeményezésekben több egyéni szabadsággal (Tunisini, 1997).

Dzsungel vagy esőerdő?

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 059 868 2

Minden gyakorló menedzser, minden az üzleti tudományokat különböző szinten tanuló hallgató részére életbevágóan fontos azoknak a komplex üzleti hálózatoknak a megértése, amelyekben a vállalatoknak tevékenykednie kell. Ez a könyv az üzleti hálózatokra vonatkozó legfontosabb cikkek gyűjteménye, egyben avatott vezetőként segíti az olvasót az üzleti hálózatok megértésében és az azokban való eredményes cselekvésben. Meggyőződésem, hogy értékes olvasmány mindazok számára, akik érdeklődnek a modern üzleti élet valósága iránt.

David Ford

a „Business Marketing" könyv szerkesztője és társszerzője

a business marketing professzora

az IMP Group egyik alapítója

Az IMP kutatócsoport képviselői nem a vállalatot, hanem az üzleti kapcsolatot tekintik a gazdaság alapegységének. Vallják, hogy egy vállalat egyedül üzleti kapcsolatai révén nyerheti el értelmét. E kapcsolatok szövete maga az üzleti hálózat, mely globalizálódó világunkban mindinkább a versenyképesség, az innováció forrásává válik. Ajánlom e könyvet mindazoknak, akik szívesen bővítik ismereteiket e megközelítéssel, illetve azon fogalmakkal, melyek révén a hálózati gazdaság belső törvényszerűségei még inkább megragadhatóvá, elemezhetővé válnak.

Hernádi Zsolt

a MOL-csoport elnök-vezérigazgatója

Hivatkozás: https://mersz.hu/gelei-mandjak-dzsungel-vagy-esoerdo//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave