Keszey Tamara, Gyulavári Tamás

Marketingtervezés


A reklám hatékonyságának és eredményességének mérése

A kommunikáció eredményességét mérő kutatások két nagy csoportra bonthatóak. Egyrészt beszélhetünk pre-tesztekről, azaz a kommunikációs tevékenység megjelenése előtti kutatásokról. Ezek mindegyike azt célozza, hogy az adott hirdetés/kampány hatékonyságában és hatásosságában a lehető legnagyobb értékeket érje majd el, és segítse az ezekhez kapcsolódó döntések meghozatalát. Idesorolhatók a médiafogyasztást mérő médiakutatások, amelyek a célcsoport hatékonyabb elérését hivatottak segíteni. Az ún. copy-teszt, azaz a kreatív anyagok tesztelése során a médiában még meg nem jelenő kommunikációs anyagok kreatív tartalmának és formai elemeinek előzetes tesztelésére kerül sor. A poszt-tesztek, azaz azok a kutatások, amelyeket a hirdetés megjelenése, illetve a kommunikációs esemény után végeznek, már (jellemzően) nem befolyásolják az adott kampány eredményességét, ellenben az ellenőrző jellege miatt a későbbi kampányok során hasznosítható információkat nyújtanak. A médiatervvel kapcsolatos ellenőrzések során mindez egyfajta elszámolásként is szolgál. A múltbeli adatok alapján csak becsülni lehetett a hirdetések jövőbeli nézőit, így a tényleges adatok alapján ellenőrizni kell, hogy a kampány valóban elérte-e a megcélzott GRP-adatokat. Természetesen ez csak olyan médiumoknál lehetséges, ahol a fent ismertetett mérés ezt lehetővé teszi, mint például a műszeres televíziónézettség-mérés esetében.

Marketingtervezés

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 014 4

A marketingtervezés során a menedzsereknek nagyon összetett folyamatokat kell egymáshoz hangolniuk. A számtalan marketingeszköz és azok végtelen kombinációja, a párhuzamos marketingprogramok interakciói, valamint mindezek stratégiai, taktikai vonatkozásai komplex döntési helyzeteket hoznak létre. Ennek következtében a marketingmenedzserek csak akkor tudnak tudatosan építkezni, ha megfelelő struktúrákban gondolkodnak, és rendelkeznek olyan elméleti keretekkel, amelyek segítenek a szerteágazó tevékenységben rendet teremteni.

Keszey Tamara és Gyulavári Tamás szakkönyve egyrészt segít megérteni az egyes részterületeket, kibontja az egyes eszközök hatásmechanizmusainak hátterét, másrészt olyan struktúrákat kínál, amelyek keretet adhatnak a marketingtervezéshez, és ezáltal megkönnyítik a szakemberek munkáját. A könyvet ajánlom mind a kezdő, mind a gyakorlott menedzserek számára, akik kézikönyvként használhatják a napi munkájuk során.

Princz Andrea, marketingmenedzser,

FrieslandCampina

Hiányt pótol a Marketingtervezés szakkönyv, amely a marketingtervezés folyamatát szilárd elméleti alapokra helyezve, a magyar gazdasági viszonyokat is szem előtt tartva mutatja be. A könyv kiváló gyakorlati példák segítségével mutatja be a marketingtervezés rendszerét, rávilágítva annak legújabb, XXI. századi kihívásaira is. A könyv rendszerezettsége és szakmai megalapozottsága óriási segítség a területtel ismerkedő felsőoktatási hallgatók számára, a mester- és alapképzésben egyaránt. Keszey Tamara és Gyulavári Tamás könyve azonban nem hiányozhat a marketing világában dolgozó azon szakemberek könyvtárából sem, akik tudatos marketingtervezéssel szeretnék versenytársaiknál gyorsabban felismerni az új piaci lehetőségeket és választ adni a felmerülő vevői igényekre.

Szűcs András, marketingigazgató,

HILTI Hungária

Hivatkozás: https://mersz.hu/keszey-gyulavari-marketingtervezes//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave